Olcsóbb gázt szeretnének az ipari cégek

Dékány Lóránt
2011. 05. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jelenleg körülbelül 25 százalékkal olcsóbb a stratégiai tárolóban lévő gáz, mint a piacról beszerezhető fűtőanyag – mondta tegnap újságírók előtt Zarándy Tamás, az Ipari Energiafogyasztók Érdekképviselet Egyesülés (Ipenerg) partnere. A szakértő arra emlékeztetett, hogy egy miniszteri rendelet jóvoltából ebből a forrásból 285 millió köbméter gázt szabadítanak fel, amit a háztartások, illetve a lakossági célra hőt termelő erőművek kapnak meg. Zarándy Tamás szerint ez azért viszszás, mert a tároló feltöltését korábban valamennyi hazai fogyasztó fizette, míg annak előnyeiből most csak egy csoport részesül.
Mint mondta, az ipari fogyasztókat emellett az is hátrányosan érinti, hogy elzárják előlük az Ausztria felől érkező vezetéken jövő gázt, ami jóval olcsóbb fűtőanyagot jelent, mint a keleti határnál belépő földgáz. – Ezzel el lehet érni, hogy a háztartások számára szinten maradjon a gáz ára, azonban lehet, hogy közben munkahelyek szűnnek meg, mert sok vállalat nem tud emiatt versenyképesen működni, mivel nem jut kedvező árú fűtőanyaghoz – fogalmazott Fürjes Balázs, az Ipenerg igazgatója.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.