Olvasóinktól

Olvasóinktól
2011. 05. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Czető Lászlóné (Budapest): Az Őszödi Böszme egy feddhetetlen, erkölcsös párttá akarja átalakítani az MSZP-t 2014-ig, és azt szeretné elérni, hogy az emberek azt a pártot tartsák a legbecsületesebbnek. Ez igazi böszmei elképzelés. Azt javaslom, ne kergessen délibábot, úgyis elszáll. Ne ringassa magát abban a hitben, hogy még egyszer nyerhet választást az a párt, amelynek ő és elvtársai tagjai, akik közül már többen vannak rács mögött, és várnak ítéletre még többen az eltűnt, elkorrumpált pénzek és törvénytelenségek miatt. Nem valószínű, hogy 2014-ig kiürülnek a cellák még abban az esetben sem, ha egyesek meggyengült egészségi állapotukról orvosi igazolást csatolnak, hiszen van börtönkórház is. Talán a már rács mögött ülők lesznek az erkölcsös, feddhetetlen párttagok? Nem elképzelhetetlen, hiszen voltak már az MSZP-nek a túlvilágról is szavazói. Igaz, a régi szép idejükben még nem törekedtek feddhetetlenségre, hiszen nem gondolták, hogy egyszer megbuknak és lebuknak – méghozzá ilyen csúfosan. Múltjukat tekintve új tagokra nem nagyon számíthatnak, legalábbis nem annyira, hogy erős párt lehessenek. Levonhatják a konklúziót. Nem kellett volna ennyire lekezelni a magyar népet, és nem kéne még most sem.

Molnár Judit (Budapest): Nem tudom szó nélkül hagyni a május 1-jén elhangzott beszédeket. Csak kapkodom a fejem: kik beszélnek itt ünnepi szónoklatokban és miről? Nagyon tetszik az új Gyurcsány, aki „mi, magyar munkások”-nak nevezi magát és övéit. Hogyan lehetséges, hogy az igazi munkások pont egy multimilliárdos szájából még mindig bevesznek ilyen maszlagot? Mikor volt ő munkás, és mikor kellett neki ötvenezer forintból megélnie, amire hivatkozik, amikor ezt a kormánytól kéri számon? De tátva marad a szám akkor is, amikor Szanyi Tibortól ezt hallom: „a Teremtő irgalmazzon a Fidesznek”. Ő nyilván ugyanolyan szorgos hívő, mint Gy. F., aki többször bérmálkozott… Mesterházy Attilának viszont igaza van abban, hogy „a szocialisták nem hagyják” (így, jelen időben), hogy „Európa szegényháza legyünk”. Nem bizony! Ennek bekövetkeztéről ők már korábban gondoskodtak.

Ritter Dezsőné (Budapest): Nem bírják elviselni a posztkommunisták, hogy bármenynyire szerették volna, nem ők hozták létre az új alkotmányt. Már Antall József kormányának kellett volna új alkotmányt írnia, de olyan össztűz zúdult rá az 1990-es választások után, hogy lehetetlenné vált a cselekvés. Drága nagyszüleink és szüleink álma valósult meg, hogy az alkotmány végre magyar legyen, és nemzeti. Kár, hogy nem érhették meg. Boldog vagyok, és hiszem, az ország nagyobbik fele is az. Mesterházy szerint nem kérdezték meg az embereket, szerintem nagyon is; egymillió válaszlevél neki semmiség? Szóval ez is hazugság, mint minden szavuk. A külföldnek pedig semmi köze hozzá, hogy a magyar kormány, a magyar nép milyen alkotmányt akar magának. Még egyszer sem hallottam, hogy bármilyen vita felmerült volna a német vagy a francia alkotmánynyal kapcsolatban Brüsszelben. Vagy a még vallásosabb görög és ír alkotmányszöveggel kapcsolatban. Elfogadhatatlan, hogy mindig csak Magyarországot leckéztetik!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.