Orvost, mentőápolót vert, börtönt kapott

Részegen a mentőkre, illetve háziorvosára támadó kondorosi férfit ítélt tettéért börtönbüntetésre a békéscsabai bíróság. A határozat nem jogerős.

Csibra Tibor
2011. 05. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt egy év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a napokban a békéscsabai bíróság azt a férfit, aki tavaly megtámadta és bántalmazta a házánál az őt ellátni igyekvő háziorvost, illetve mentőápolót. A harmincéves, kondorosi M. Gy. ügyében hozott határozat nem jogerős, mert a vádlott és a védője fellebbezést nyújtott be – tájékoztatta lapunkat Bagdi Árpád Gyula, a Békés Megyei Bíróság sajtótitkára. A terhelt augusztusban, a bűncselekmény elkövetése előtt marihuánás cigarettát szívott, majd megivott legalább fél liter pálinkát, illetve két üveg bort, amitől – a szakértő megállapítása szerint – közepes alkoholos állapotba került. Az ittas férfi lakásában nekiesett egy üvegajtónak, elvágta az alkarját, és erősen vérezni kezdett. Élettársa a mentőktől kért segítséget, akik indulásukkor értesítették a település háziorvosát is. A doktor előbb érkezett a házhoz, itt M. Gy. megfenyegette, megpróbálva megütni. A vádlottat igyekezett lefogni a helyszínen lévő barátja, de a terhelt kiszabadult, és összerugdalta az orvos motorját. M. Gy. a néhány perc múlva kiérkező mentőket is megtámadta, ököllel többször megütötte a szakápolót, folytatva a bántalmazást akkor is, amikor a sértett már kihátrált az utcára.
A tomboló vádlottat végül a jelenlévők együttes erővel lefogták, a történteknek a rendőrök vetettek véget. A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak – minősítéstől függően – két hónaptól 4,5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál nemrég lapunknak elmondta, hogy a szervezet a jövőben minden olyan esetben feljelentést tesz, amikor a mentőket munkájuk közben inzultálják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.