Pálinkák fesztiválja kezdődik a Várban

Munkatársunktól
2011. 05. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Holnap kezdődik és vasárnap estig tart nyitva a VI. Budapesti Pálinkafesztivál, amit ezúttal a budai Vár Hunyadi udvarában tartanak meg a szervezők. Az új helyszínen új hagyományt igyekeznek teremteni a kiállítók: mostantól egy-egy magyar gyümölcs és a belőle készült ételek, valamint pálinkák lesznek a rendezvény fókuszában. A sort idén a szilva kezdi meg, a látogatók – akik az elmúlt évekhez hasonlóan ismét több száz párlat közül válogathatnak – először megkóstolhatják az év szilvapálinkáját is. Ezt a különleges italt az ország jeles pálinkafőzői készítik prémium szilvapálinkáik házasításával. Az így elkészített úgynevezett blend 1100 sorszámozott palackba került, amely díszdobozban megvásárolhatók a fesztiválon, az „év szilvapálinkája” faháznál.
A rendezvényen több mint 25 kiállító, pálinkafőzde és -kereskedő kínálja finomságait. Az érdeklődők a párlatok mellé házi sajtokat, kolbászokat haraphatnak és válogatott borokat, pezsgőket kortyolhatnak.
A szervezők a bejutást és a vásárlást is leegyszerűsítették. Az eddigi kuponos rendszert felváltja az új generációs PayPass elektronikus fizetési mód. Minden látogató a belépőjegye mellé egy – 500 forintot tartalmazó – ajándék feltölthető kártyát kap, amellyel gyorsan és könnyen vásárolhat a fesztivál területén. A kártya a rendezvény után is használható marad.
A kortyolgatás mellé két színpadon szolgáltatnak zenét hazai és külföldi előadók, köztük ma este 20 órakor mindjárt a híres bécsi székhelyű Deladap. A fesztivál 12-től 24 óráig, pénteken és szombaton azonban hajnali kettőig tart nyitva. Egy napijegy 1900 forintba, a kiállítóknál egy pohár – jelen esetben 1,4 centiliter – pálinka átlagosan 200 forintba kerül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.