
origo.hu
Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére
Bírálat. Elsősorban a rasszizmusra, a gyűlölet-bűncselekmények elleni nem kielégítő fellépésre, a médiatörvényekre és a szexuális kisebbség gyülekezéshez való jogának sérülésére hivatkozva bírálta Magyarországot éves jelentésében az Amnesty International (AI), amelyet a szervezet helyi vezetői tegnap ismertettek Budapesten. A nemzetközi jogvédő szervezet jelentése rögtön azzal kezdődik, hogy a magyarországi romák „tavaly is erőszakos támadásokkal és megkülönböztetéssel szembesültek”, és „a félelem légkörében éltek”. Úgy vélik, pontos iránymutatások, szaktudás és nyilvántartás hiányában a rendőrség nem képes megfelelően megelőzni a gyűlölet-bűncselekményeket, illetve fellépni ezek ellen. A bírálatok között szerepel az is, hogy a rendőrség nem biztosította „százszázalékosan” a szexuális kisebbség gyülekezéshez való jogát, amikor a tavalyi homoszexuális-felvonulás kapcsán „kezdetben megtagadta” a védőkordonok felállítását. Az AI a médiatörvény miatt is kritizálja hazánkat, mondván, az szükségtelenül és aránytalanul korlátozhatja a véleménynyilvánítás szabadságát. (Ismeretes: a Freedom House mérései alapján Magyarországon a sajtószabadság pontosan olyan mértékű, mint Franciaországban.)
Munkát kell biztosítani az embereknek a béke megteremtéséhez, a feladatok szétosztásához a helyi kisebbségi önkormányzat tagjait fogjuk felkérni – közölte a belügyminiszter Gyöngyöspatán. Pintér Sándor köszönetet mondott a helyszínre érkező amerikai nagykövetnek, hogy az Egyesült Államok felajánlotta segítségét a Heves megyei településnek az elharapódzott etnikai feszültségek megoldására. Szerinte a néhány héten belül kezdődő oktatás segít majd a béke megteremtésében. Elmondta, a tréningen a járőrök mellett a rendőrtiszti főiskola néhány oktatója is részt vesz, valamint felkérték a gyöngyöspatai általános iskola igazgatóját is, hogy vegyen részt rajta. Azt remélik ugyanis, hogy az ott hallott javaslatokat beépíthetik az iskolai rendszerbe. Az első tréning 50 fővel indul.
Eleni Tsakopoulos Kounalakis a sajtótájékoztatón elmondta, meghívásra érkezett a településre, amely találkozó kitűnő bizonyítéka az amerikai és a magyar kormány együttműködésének. Az amerikai nagykövet pozitív eredménynek nevezte, hogy a magyar európai uniós elnökség prioritásként kezeli a romakérdést. – Ez rendkívül nagy előrelépés – szögezte le. Eleni Tsakopoulos Kounalakis köszönetet mondott Pintér Sándornak, hogy segített megérteni neki a Gyöngyöspatán történteket. – Az Egyesült Államok nagyköveteként remélem, hogy tanulhatok abból, ahogy a magyar kormány kezeli a roma kisebbséggel kialakult konfliktust, s én is átadhatom a tapasztalataimat – tette hozzá. Kijelentette, nagy benyomást tett rá, ahogyan a magyar kormány megakadályozta helyzet kiéleződését. Mint mondta, örömmel tapasztalta, hogy a helyiek származásuktól függetlenül mindannyian a békére törekszenek, és együttes erővel dolgoznak a helyzet megoldásán. Az etnikai feszültségek megoldását elősegítő tréningről megjegyezte: örül, hogy ennyivel hozzájárulhat a nyugalomhoz.
Újságírói kérdésre, miszerint megerősíti-e azt a hírt, hogy az amerikai nagykövetség munkatársai a helyszínre látogatva felajánlották a romáknak, segítenek evakuálásukban, nemmel felelt. – Néhány munkatársunk valóban járt Gyöngyöspatán, de kizárólag azért, hogy tájékozódjon az itt történtekről – fűzte hozzá. Arra a kérdésre, hogy mit gondol Richard Field amerikai üzletember tevékenységéről, aki korábban támogatta és üdültetni vitte a romákat, úgy reagált: Field semmilyen kapcsolatban nem áll a nagykövetséggel, és csak annyit tud róla, hogy humanitárius tevékenységet folytat.
A tájékoztató előtt Pintér Sándor a nagykövettel kisebb sétát tett a településen, hogy a helyiektől tájékozódjon a helyzetről. Varga Gyuláné 70 éves lakos saját kertjében mutatta be, hogy mi mindent loptak el tőle a cigányok. – Nemcsak a termést vitték el, még a növényeket is megrongálták – panaszolta. Pintér ígéretet tett arra, hogy „ez a jövőben nem lesz így”. Az úton többen megállították őket, s mindannyian betörésekre, lopásokra, valamint atrocitásokra panaszkodtak. – Én nem vagyok fajgyűlölő, de ami sok, az sok – jelentette ki egy idős asszony. Egyikük úgy fogalmazott: akkor lennének elégedettek, ha minden lakos betartaná az együttélés szabályait, a bűnözők pedig megkapnák a büntetésüket. Miután egyikük felháborodva elmesélte a belügyminiszternek, hogy fiát az iskolában késsel fenyegették meg a roma gyerekek, a belügyminiszter megígérte, hogy az iskolában is rendet tesznek.
A cigánysoron tapssal fogadták a romák a nagykövetet és a belügyminisztert. Ők főként azt hangoztatták, azóta van békétlenség, amióta a község lakói Gyöngyöspatára hívták, „egyesek etették-itatták” a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, majd a Véderő tagjait.
A lakossági látogatást követően a belügyminiszter és Eleni Tsakopoulos Kounalakis meghallgatta a helyi önkormányzati képviselőket és a roma kisebbségi vezetőket, valamint a lakosság néhány tagját. A romák tervet is adtak a belügyminiszternek, amelyben arra tettek javaslatot, hogyan lehetne megoldani a kialakult konfliktust. A tárgyalás közben az utcán heves szóváltások alakultak ki a helyi romák és nem romák között. A delegáció kísérőinek többször is arra kellett kérniük a hangoskodókat, halkabban beszéljenek, mert az épületben tárgyalók nem hallják egymást a kinti kiabálástól.
Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére
Elképesztő videón, ahogy a TEK elfogja a feltételezett ukrán kémet
„Kár érte, fantasztikus játékos” – eldőlt Kerkez Milos sorsa
Ukrán hatóságok: több civil meghalt orosz támadásokban Ukrajnában
Gyárfás Tamás ebbe a börtönbe kerül
A Kreml közölte, hogy mi a béketárgyalás feltétele Ukrajnával
Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa
Gulácsi Péter szakít a labdarúgással
„Milák Kristóf nem az a szabadságharcos, akinek sokan szeretnék beállítani”
Gulácsi Péter mindent elveszített, Lőw Zsolttal nem beszél magyarul
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Trump rendkívüli bejelentést tett a tűzszünetről
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.