Röviden

MTI
2011. 05. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Előbb reformok, azután euró
Ahhoz, hogy megteremtsük az euró bevezetésének feltételeit, komoly strukturális reformokat kell végrehajtani – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára. Nátrán Roland hangsúlyozta: ezek a reformok alapját képezik annak, hogy gazdasági növekedés bontakozzon ki. Mint mondta, a kormány nem jelölt ki konkrét céldátumot az euró bevezetésére. (MTI)

Nagyobb lett a hiány a vártnál
Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélkül számított – első negyedévi hiánya 742,1 milliárd forint, az éves előirányzat 108 százaléka volt. Márciusban az államháztartás 182,4 milliárd forint deficittel zárt. A Nemzetgazdasági Minisztérium előrejelzése szerint 2011 második negyedévében további 469 milliárd forintos hiány halmozódik fel, ugyanakkor a harmadik és negyedik negyedévben egyaránt többlet várható, így teljesülhet a 2011-re tervezett 687,4 milliárd forintos éves hiánycél. (MTI)

Helyesbítés
Tegnap lapszámunkban a Cukorgyárat építenének a répatermelők című cikkünkben a Kisalfold.hu portálra hivatkozva tévesen közöltük, hogy Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára bejelentette volna a cukorkvóta újratárgyalását. Az államtitkár asszonytól és olvasóinktól elnézést kérünk. (H. P.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.