Röviden

MTI
2011. 05. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tétel
A NASA kísérletben igazolta, hogy a Föld forgása pont úgy torzította meg a téridőt, ahogy azt Einstein a relativitáselmélettel megjósolta. A próba 750 millió dollárba került. Hogy ez sok vagy sem? Minden relatív.

Csecsemőhalál
Halott csecsemőt találtak Budapesten, a III. kerületi Ország úton egy konténerlerakó helyen – közölte a rendőrség honlapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a halál pontos okára, idejére vonatkozóan az igazságügyi orvos szakértői boncolás ad majd választ – tette hozzá a BRFK. (MTI)

Uzsorások
Újabb uzsorások kerültek rendőrkézre Ózdon, a keddi akcióban hat embert fogtak el, ezzel már húszra emelkedett azon gyanúsítottak száma, akiket uzsora és ehhez kapcsolódóan más bűncselekmények elkövetése miatt vettek őrizetbe – tájékoztatta a rendőrség tegnap a távirati irodát. (MTI)

Két év után kiemelt holttest
Felhozták a tengerből tegnap az Air France 2009-es légi katasztrófája egyik áldozatának holttestét – közölte a francia csendőrség. Egy francia kutatócsoport szerdán kezdte meg a 2009. június 1-jén Rio de Janeiróból Párizsba tartó, az Atlanti-óceánba zuhant gép halott utasainak kiemelését. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.