Új pályázatok családi házakra
A nyár folyamán várhatóan két pályázatot írnak ki az Új Széchenyi-terv keretein belül. Az egyik a meglévő családi házak energetikai korszerűsítéséhez, a másik pedig az új energiahatékony családi házak megépítéséhez nyújt majd segítséget – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Emellett újabb 201 pályázat esetében született támogató döntés a Zöld beruházási rendszer klímabarát otthon alprogramjában. (D. L.)
Az akciók vonzzák a magyarokat
Honfitársaink 94 százaléka valamilyen módon igyekszik spórolni vásárlásánál, közülük négyből hárman élnek a kiárusítások által kínált lehetőségekkel – közölte a Nielsen piackutató. Magyarországon a spórolásra törekvő válaszadók 55 százaléka használ kuponokat, és a többség előnyben
részesíti vásárláskor a nagy kiszerelésekben forgalmazott termékeket. (MTI)
Elárasztja hazánkat az osztrák élelmiszer
Szárnyal az osztrák élelmiszer-ipari termékek Kelet-Európába, ezen belül a Magyarországra irányuló kivitele – írta a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lap. Az agrárpiaci ügynökség adatai szerint 2010-ben közel hét százalékkal, 1,4 milliárd euróra nőtt az új európai uniós tagállamokba irányuló osztrák élelmiszerexport értéke, mindenekelőtt Magyarországon hangsúlyos a növekedés. (MTI)

Órák óta várt a klinikán, de nem is sejtette, hogy ilyesmi megtörténhet vele