Röviden

MN
2011. 05. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Samu lemondott
A jobbikos Samu Tamás Gergő tegnap lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról. A politikus azt követően hozta meg elhatározását, hogy a Fővárosi Bíróság kedden hivatalos személy elleni erőszak miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte őt, korábban pedig garázdaság is kapott büntetést. (MTI)

Kevesebb testület
Kevesebb kormányzati testületet működtet ezentúl a kabinet – közölte Nagy Anna kormányszóvivő. Emlékeztetett rá, a kabinet már korábban felülvizsgálta az általa létrehozott közalapítványokat, és átszervezésükkel egymilliárd forintot takarított meg. A jövőben a kormányzati testületeket is felülvizsgálja a kormány, ilyenekből jelenleg megközelítőleg 300 működik, és ez súlyos adóforintokba kerül. (MTI)

144 milliós büntetés az RTL-nek
Összesen 144 millió forint büntetést rótt ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa az RTL Klub Való világ című műsora 4. szériája novemberi és decemberi adásainak szabálysértései miatt. (MTI)

Ferihegy: ma figyelmeztető sztrájk
Ma 13 és 14 óra között egyórás figyelmeztető sztrájkot tart a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete a Malév Zrt.-ben foglalkoztatott földi munkavállalók körében, mert egyelőre nem sikerült megállapodni az alacsony keresetűek bérrendezéséről. A munkabeszüntetés mindemellett sem a szakszervezet, sem a Malév szerint nem okoz fennakadást a közlekedésben. (MTI)

Horváth János elismerése
A magyar–amerikai kapcsolatok előmozdításában kiemelkedő szerepet játszó munkájáért idén Horváth János országgyűlési képviselőt tüntette ki az Amerikai Magyar Koalíció. Az elismerést tegnap Washingtonban adták át. A koalíció elismeréssel adózott Horváth Jánosnak, amiért egész életen át kiállt a magyarországi és amerikai demokratikus intézmények védelme és létrehozása mellett. (MN)

Feljelentés a fővárosi vízművek ügyében
Hivatali visszaélés, illetve hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon Staudt Gábor, a Jobbik budapesti elnöke a Fővárosi Vízművek ingatlanhasznosítási szerződése miatt. Demszky Gábor volt SZDSZ-es főpolgármester 2005-ben kötött szerződést több száz önkormányzati szolgálati lakás értékesítésére. (Sz. Zs.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.