Röviden

MTI
2011. 05. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dugó
Grimm
Németországi példák után Londonban is bebizonyosodott, hogy a dugódíj kivetésétől nem lett jobb a levegő a belvárosban. Magyar logika szerint akkor nálunk mindenképpen bevezetik.

Drogültetvényt talált a fővárosi rendőrség
Vadkenderültetvényt találtak a rendőrök a fővárosban, egy XX. kerületi társasház pincéjében; a növényeket lefoglalták – közölte tegnap a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Hozzátették: a helyszínen lefoglaltak 1193 tő növényt, amelyek 120 ezer adag – 100-120 millió forint értékű – marihuána előállítására lettek volna alkalmasak. Továbbá a kábítószer előállításához szükséges eszközöket is megtalálták az illegális kertészetben. Az ügyben három ember ellen indítottak eljárást. Ketten szabadlábon védekezhetnek, egyikük előzetes letartóztatását pedig kezdeményezte a hatóság. (MTI)

Halállal végződött lakástűz
Holtan találtak lakásában egy férfit tegnap késő délután a kiérkező tűzoltók Szentgotthárdon. A családi ház konyhájában a nyomokból ítélve korábban tűz pusztított, a helyiségből a holttesttel együtt egy szivárgó gázpalackot is kihoztak – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A körmendi tűzoltókat a bejelentő azzal riasztotta, hogy a családi háznál gázszagot érez, és az ott élő férfi nem nyit ajtót. (MTI)

Szúnyogűzővel mostak fogat
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt rendőrségi eljárás indult azután, hogy kedden négy kisgyermek fogkrém helyett szúnyogűző krémmel mosott fogat Nagykanizsán,
a Kossuth téri óvodában; a kórház közlése szerint a gyerekek nem szenvedtek mérgezést – tudatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tegnap. Az óvodában azt mondták, hogy a fogkrémestubusok közé véletlenül került a szúnyogűző szer. Miután rögtön láthatóvá vált, hogy folyékonyabb a szer állaga, a gyerekek száját azonnal átmosták; egyikük sem nyelt az anyagból. (MTI)

Rengett a föld Spanyolországban
Közepes erejű, 5,1-es magnitúdójú földrengés volt tegnap este háromnegyed hétkor Spanyolország délkeleti részén, ahol több ház összeomlott – adta hírül a helyi sajtó és a földtani intézet. Az első jelentések szerint közel tucatnyian meghaltak, ennél is többen sérültek a természeti csapás miatt. Az első jelentések szerint Murcia tartományban, Lorca településen keletkeztek anyagi károk, itt omlott össze több épület, köztük egy régi óratorony. A híradások szerint az 5,1-es rengést megelőzően egyszer már megmozdult tegnap a föld. (MTI)

Nyerőszámok
Első sorsolás: 2, 4, 9, 22, 23, 26, 29. Második sorsolás: 2, 4, 6, 9, 19, 25, 27. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.