Röviden

MTI
2011. 05. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Leánya lett a postának
A Magyar Posta Zrt. leányvállalatot alapított Posta Paletta Zrt. néven a kedvezményes adózású utalványok kibocsátására – jelentette be Rajnai Attila, a Magyar Posta Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese tegnap sajtótájékoztatón. Elmondta, reményeik szerint az új típusú szolgáltatással az utalványpiac jelentős szereplőjévé válik az új cég, s némileg ellentételezni lehet a hagyományos postai tevékenység – a levél- és csomagforgalom – mérséklődéséből adódó forgalom- és bevételkiesést. (MTI)

Szerbia esélye
Szerbia akkor is az Európai Unió hivatalos tagjelöltjévé válhat, ha nem fogják el Ratko Mladics háborús bűnökkel vádolt boszniai szerb extábornokot – közölte tegnap a luxemburgi külügyminiszter. A jelöltség megadásának nem az a feltétele, hogy Belgrád elfogja Mladicsot, hanem az, hogy meglegyen erre a politikai akarat a szerb kormányban, és hatékony legyen az együttműködés Belgrád és a hágai Nemzetközi Törvényszék között – mondta Jean Asselborn újságíróknak. (MTI)

Marad Radicová
Nem választotta meg Dobroslav Trnkát, az ellenzék jelöltjét főügyésznek a szlovák parlament tegnap. Iveta Radicová szlovák miniszterelnök korábban bejelentette, ha Trnka bizalmat kap, akkor ő távozik tisztségéből. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.