Erősítenék a kultúra szerepét
Az Európai Unió hatékonyabban használhatná kulturális eszközeit az EU-n kívüli országokkal létesített diplomáciai kapcsolatokban – vélte az Európai Parlament egy csütörtökön elfogadott állásfoglalásban. A strasbourgi plenáris ülésen megszavazott dokumentum az európai külügyi szolgálatban egy kulturális diplomáciáért felelős főosztály létrehozását szorgalmazza. Az állásfoglalás uniós kulturális vízum létrehozását is sürgeti a művészek szabadabb mozgása érdekében. Egy hasonló témájú, ugyancsak tegnap megszavazott jelentés szerint az unión belül erősebb szerzői jogi védelemmel és anyagi támogatással kell ösztönözni a kultúrát. Az Európai Parlament továbbá támogatja, hogy 2014-ben Szarajevó Európa kulturális fővárosa legyen. (MTI)
Új színházvezető Fehérvárott
Módosította a Vörösmarty Színház szervezeti és működési szabályzatát Székesfehérvár közgyűlése: létrehozott egy új, igazgatóhelyettesi posztot, amelyet az új színházigazgató megválasztásáig Quintus Konrád színművész tölt be. (MTI)
Liszt Ferenc táblagépekre
A Hungarofest és az Európa Unió tanácsának magyar elnöksége a Liszt-év kapcsán iPad-alkalmazást hívott életre. Az ingyenesen elérhető alkalmazás Liszt Ferenc életének fontosabb állomásaival ismerteti meg a felhasználókat. (T. G.)

Se pénz, se ház – Megszólalt az Origónak az életéért küzdő győri lottónyertes