Súlyosan megégett egy kamasz

Győr Ágnes
2011. 05. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Életveszélyes égési sérülésekkel szállítottak kórházba egy 14 éves szolnoki fiút tegnap délután. A balesetet az okozta, hogy az áldozat a helyi rendező pályaudvaron játék közben felmászott az egyik vasúti kocsi tetejére, és ott hozzáért egy nagyfeszültségű áramvezetékhez – mondta lapunknak Szabó Zita, a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Noha az esettel összefüggésben kezdetben megjelentek olyan értesülések, miszerint az áldozatot a helyi pláza parkolójában felgyújtották, a rendőrség később kizárta az idegenkezűséget.
A mentőket egy szolnoki lakáshoz riasztották, és a kiérkező szakemberek életveszélyes állapotban találták a kamaszt. Testének több mint felén másod-, illetve harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, ezért a helyszínen megkezdték a kezelését, és megpróbálták megállítani a szövetek további roncsolódását, majd a szolnoki Hetényi Géza Kórházba szállították – tudta meg lapunk Győrfi Páltól, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjétől. Miután megvizsgálták a helyi orvosok, úgy döntöttek, hogy el kell szállítani a fővárosi Bethesda Gyermekkórházba. Kérdésünkre Szabó Zita elmondta, hogy a rendőrséget a mentőszolgálat értesítette a történtekről. A hatóság nagy erők bevonásával azonnal elkezdte kivizsgálni az ügy körülményeit és a tanúk felkutatását. Lapzártakor a fiú állapota továbbra is életveszélyes volt, és az orvosok szerint hetekig intenzív kezelésre szorul majd.
A villamosított vasútvonalakon a felső vezetékekben 25 ezer voltos feszültség fut. Ha valaki ilyen vezeték alatt mászik fel egy kocsi tetejére, nem kell még csak hozzá sem érnie a dróthoz, hogy megrázza az áram. Akár két méterről is áramütést szenvedhet az illető, ha valamilyen nagyobb vezetőképességű anyagból készült ruhaneműt visel, vagy párásabb a levegő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.