A párt vezetői közül Kovács László alelnök kijelentette, hogy ultimátumként értékelték a volt kormányfő nyilatkozatait, miszerint ha nem a megfelelő ütemben történik az MSZP megújulása, új pártot alapít. Ettől függetlenül várhatóan nem lesz retorziója Gyurcsány utóbbi időszakban bemutatott, a párt hivatalos irányától igencsak távol álló politikájának. Információink szerint a frakció többsége szembehelyezkedett Gyurcsánnyal, voltak, akik a pártból való távozásra szólították fel a politikust. A volt kormányfő pártszavazási kezdeményezése ugyanakkor zöld jelzést kapott. Gyurcsány korábban támogatásáról biztosította a bejegyzés alatt álló Demokrata Pártot. Ennek vezetője, Takács István lapunknak kijelentette, amennyiben a szervezet tagsága úgy dönt, szívesen átadja a pártelnöki tisztséget Gyurcsány Ferencnek.
A politikai elemzők szerint nőtt a pártszakadás lehetősége, mert a Demokrata Párt megalakítása azt jelzi, hogy Gyurcsány sem látja biztosnak az MSZP-n belüli politikai karrierjét, bár a volt kormányfő első számú érdeke – a pártpénzek miatt is – az MSZP átvétele lenne.
Részletek a 3., vezércikk a 7. oldalon

„Én adtam életet a kisfiunknak, de a férjem mentette meg”