Összecsaptak a rendőrökkel azok a tüntetők, akik Boriszlav Sztefanovicsot várták első pristinai látogatásán. Első ízben fordult elő, hogy a függetlenné vált Koszovó fővárosába látogatott egy belgrádi tisztségviselő. Boriszlav Sztefanovicsot, a Koszovó-párbeszéd szerb küldöttségvezetőjét Koszovóban előzőleg csak egy kisebb tüntetés várta és egy kisebb incidens is történt, amikor csomagolóanyagot dobtak az egyébként rendőrségi kísérettel haladó gépkocsijára. A látogatás munkajellegű, s azokról a témákról volt szó, amelyek a brüsszeli tárgyalásokon is napirenden voltak. A belgrádi vendég találkozott az Ibartól délre eső szerb kisebbség képviselőivel is. Mint Belgrádban hangoztatják, a pristinai vizit semmiképpen sem jelenti Koszovó elismerését. Hozzájárul azonban a térség feszültségeinek az enyhítéséhez, ami egyébiránt az uniós csatlakozást is szolgálja.
Ugyancsak javítja a térség politikai hangulatát a boszniai Szerb Köztársaság elnökének döntése, hogy a jó szándék kinyilvánításaként „elhalasztják” a népszavazást, amely közvetve ugyan, de az entitás függetlenülését segítette volna elő. Referendum helyett tárgyalnának. Milorad Dodik visszakozását Banja Luka vereségeként értékelik a Valentin Inzko nemzetközi főképviselővel folytatott politikai kötélhúzásban. Dodikék már Belgrádban sem találtak támogatásra.

Ukrán befolyás alatt állhat a Tisza Párt − itt vannak a bizonyítékok