Szíve szerint maradna a körforgásban

Deák Zsigmond
2011. 05. 14. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyon elfáradtam, szinte mindenem fájt a meccs után, de végtelenül boldog vagyok, hogy sikerült győznöm. Bízom abban, hogy a hétfői, Cibulkova elleni öszszecsapásra már teljesen rendbe jövök és harcra kész leszek – nyilatkozta múlt szombat éjjeli madridi győzelmét követően Szávay Ágnes. Aztán nem telt bele huszonnégy óra, hogy megváltozzon a helyzet, s vele a mondandója: „Sajnos a tegnapi hosszú meccset rettenetes fájdalmak között küzdöttem végig, sok tapasszal és fájdalomcsillapítóval. Szinte mindent kivett belőlem, és a hátam sem javult, így jobbnak láttuk feladni a mérkőzést.”
A 22 éves teniszező hosszú ideje küzd a hátával, gerincével. A tavaly októberi pekingi WTA-torna után öt hónapot hagyott ki (például az Australian Opent és a Fed-kupát), csak március elején lépett újra pályára. Indian Wells, Miami, Marbella ugyanolyan koreográfiával futott le, egy győzelem, egy vereség, hátfájás. Sérülése miatt lemondta a marokkói és a barcelonai versenyt, Madridban nyert egy maratoni csatát, de a folytatásra már nem állt ki.
A profi tenisz mókuskerekét ilyen állapotban hajtani szinte lehetetlen. A menedzsmentjétől kapott információ szerint a világranglistán jelenleg 45. Szávay megpróbálná a folytatást, vett egy olyan amerikai gyógyövet, amilyet a gerincműtéten átesett kisebbik Radwanska nővér, Urszula használ, s kezeltette magát a spanyol fővárosban Dinara Szafina orvosával. Így talán meg lehet járni Brüsszelt, a Roland Garrost, Koppenhágát és Wimbledont; utána jön Budapest és Bad Gastein, de kérdés, a hátfájdalom (amit okozhat gerincsérv is) engedi-e egy viadal normális befejezését.
Ági a napokban tért haza, itthon már több gerincspecialistánál járt, most el kell dőlnie, ő mit szeretne, s orvosilag mire lenne szükség. Ha műtétre, annak az időpontja sem mindegy, no meg hogy egyáltalán vállalja-e. Komoly, sorsfordító kérdések, de válaszokat kell adni rájuk.

Hazai sorstársak. Ha csak a jelent vagy a közelmúltat nézzük, több magyar teniszezőnő is bajlódott súlyos, makacs sérülésekkel, betegséggel. A Roland Garros 2001-es egyes negyeddöntőse, az Australian Open 2003-as páros elődöntőse, Mandula Petra hasonló gonddal, gerincsérvvel küzdött, mint Szávay Ági. A betegsége 2004 novemberében jött elő, 2005 nyarán még tiszteletét tette Párizs salakján, de már kihagyta a budapesti WTA-versenyt. Mivel a műtét kockázatát nem vállalta, 27 évesen befejezte a versenyzést. Kapros Anikó ugyanebben a korban, tavaly tette le az ütőt, tizenhárom évig járta a versenyeket, 2000-ben juniorként megnyerte az Australian Open egyesét és párosát, a felnőttek között 2003-ban Tokióban a döntőig jutott. Neki egy elhúzódó pajzsmirigybetegség tett pontot karrierje végére, bár még most is az 538. helyen jegyzik a világranglistán, utolsó versenye a 2010-es US Open volt. Arn Gréta egyéni legjobbjaként jelenleg 46. a sorban, pedig többször abbahagyta a pályafutását, például trombózis miatt. Három hónap kihagyás, még négy hónap injekciókúra, vérhígító, trombózisharisnya – kilábalt a bajból, s most, 32 évesen ért a legmagasabbra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.