Szerződést kötött a TUS Holding vállalataival Mol Slovenia – a Mol-csoport tagja – tegnap a TUS Oil 19 benzinkútjának megvásárlásáról. A Mol Slovenia 1996 óta van jelen a szlovén piacon kőolajtermékeinek kis- és nagykereskedelmi tevékenységével. A hazai olajipari cég szerint ezzel az akvizícióval az a célja, hogy növelje szlovéniai kiskereskedelmi piacrészesedését és teljesítse ottani növekedési céljait. A megegyezést követően a Mol 37 kiskereskedelmi állomást működtet Szlovéniában. A társaság szándéka, hogy legalább 10 százalékos részesedést érjen el a szlovén üzemanyagpiacon a következő néhány évben – mondta Piry László, a Mol-csoport kiskereskedelmi ügyvezető igazgatója.
Ugyancsak tegnapi hír, hogy a Mol megegyezett a horvát kormánnyal az INA 2010-es eredménye után fizetendő osztalékról. A megállapodás szerint a felek az javasolják majd az INA részvényeseinek éves közgyűlésén, hogy a horvát energetikai társaság tavaly elért nyereségének felét fizessék ki osztalékként, 50 százalékát pedig fordítsák beruházásokra – közölte tegnap az Mol. A megállapodás alapján 480,5 millió kunát (mintegy 17,5 milliárd forintot) fordítanak osztalékfizetésre. A Mol 47,26 százalékos tulajdonosa az INA olajipari vállalatnak, amelyben a horvát állam részesedése 44,84 százalékos.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról