Szokatlan az olasz fél hallgatása

Hírösszefoglaló
2011. 05. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tájékoztatást kért a római magyar konzulátus a nápolyi rendőrségtől arra vonatkozóan, miért nem értesítették őket, hogy egy magyar diák súlyos sérülésekkel, mesterséges kómában fekszik több mint egy hete egy nápolyi kórházban – jelentette a Független Hírügynökség tegnap. Kovács Petra magyar konzul elmondta: kollégáival ők is csak a sajtóból értesültek arról, hogy május 6-án Nápoly központjában, egy bérház udvarán eszméletlen állapotban találtak meg egy Erasmus-ösztöndíjas diákot. A 23 éves fiú, akire társai találtak rá, a helyi Federico II. tudományegyetem közgazdasági karán tanul és jelenleg a nápolyi Cardelli kórházban kezelik. A konzul szerint szokatlan, hogy az olasz hivatalos szervek nem értesítették a magyar külképviseletet, már csak azért is, mert közvetve ezt a konzuli egyezmény is előírja.
A konzulátus azóta felvette kapcsolatot a kómában lévő fiatalember hozzátartozóival. A sajtóhírek szerint a diák apja a hír hallatán azonnal Nápolyba utazott. Az esetről elsőként a Corriere del Mezzogiorno című olasz napilap számolt be múlt pénteken. Egyes vélemények szerint a magyar hallgatót bántalmazták. Az olasz rendőrség azonban kizárta, hogy a fiatalember utcai támadás áldozatává vált volna, mivel sem pénzét, sem személyes iratait nem vitték el. Diáktársai közül többen azt állították, hogy a fiú az aznap esti bulin sokat ivott, és ezért leeshetett a lépcsőn.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.