Mivel Német- és Olaszországban is eldőlt már a futballbajnoki aranyérem sorsa, azt gondolhatnánk, a totó 19. heti 2. fordulós szelvényén szereplő meccseknek nincs már tétjük. Pedig van, hiszen a nemzetközi szereplésért és a kiesés elkerüléséért még ádáz harc folyik. A Bundesliga 1 zárófordulójában a már élen végzett Dortmund az utolsó előtti Frankfurtot fogadja, ami azonnali fix 1-es lenne, ha nem a vendégek sorsa múlna rajta. A 34 pontos Eintracht esetleges bravúrsikere sem bizonyosan elég az üdvösséghez, ha a két 35 pontos közül a Wolfsburg a Hoffenheimet, a Mönchengladbach pedig a Hamburgot veri idegenben. A látogató kis csapatok közül a Frankfurtnak adjuk a legkevesebb esélyt, a dortmundiak nem éghetnek le Európa második legnagyobb (az első a Barcelona) helyszíni szurkolótábora előtt. A Stuttgart – többek között a bajnoktól érkezett Hajnal Tamásnak köszönhetően – biztosan bent maradt, s most Münchenbe látogat, ahol a Bayern egy győzelemmel még utolérheti a 2. helyen álló Leverkusent. Utóbbi Freiburgban vizitál, edzője, Jupp Heynckes pedig a nyártól a bajorok kispadjára ül, innentől pikáns, mennyire hajtja majd mostani embereit jövőbeli gárdája érdekével szemben. A BL-elődöntős Schalke a 14. pozícióban, de már biztonságban áll, s a szomszédvár Kölnben javíthat utoljára dicstelen hazai bajnoki szereplésén.
Itáliában az utolsóelőtti forduló következik, s a már végső győztes Milan a 11. Cagliarit fogadja méltó ünneplés reményében. A 6., tehát El-induló helyen álló Roma Szicíliában vizitál a pontjai háromnegyedét otthon szerzett Cataniánál, az eggyel mögötte, így jelenleg nemzetközi megméretés lehetősége nélkül rostokló Juventus pedig Parmába látogat. Mindketten szereznek pontot. Az ezüstéremről dönthet a 3. Napoli és a 2. Inter csatája Nápolyban.
Az angol bajnokságból az 5. Liverpool és a 6. Tottenham csatája került a szelvényre, nem véletlenül, hiszen londoni siker esetén helycsere történik a tabellán, ami viszont az El-szereplés lehetősége miatt nem mindegy. Mi mindenesetre a Fulhamet hétfőn 5-2-re kiütött Mersey-partiakra szavazunk inkább, már csak azért is, mert a Tottenhamnek nélkülöznie kell legjobbját, a walesi Bale-t. Szombaton délután a Wembleyben kerül sor az FA-kupa fináléjára a Manchester City és a Stoke között. Előbbi 4., utóbbi 8. a Premier League-ben, de mint tudjuk, a kupa az más műfaj. Azért a Stoke-nek nem adunk sok
esélyt, legfeljebb az ikszre.
Tippjeink
1. Köln–Schalke X
2. Bayern München–Stuttgart 1
3. Dortmund–Frankfurt 1, X
4. Freiburg–Leverkusen X, 2
5. Hamburg–Mönchengladbach 1, X
6. Hannover–Nürnberg 1
7. Hoffenheim–Wolfsburg X
8. Kaiserslautern–Bremen 1, X
9. Manchester City–Stoke 1, X
10. Liverpool–Tottenham 1, X
11. Milan–Cagliari 1
12. Catania–Roma X
13. Parma–Juventus X, 2
+1 Napoli–Internazionale X

Ezt gondolják a magyarok az új pápáról – videó