Két éven keresztül én vagyok a Demokrata Párt (DP) elnöke, de ha a tagság úgy dönt, hogy félre kell állnom, akkor szívesen támogatnám, hogy Gyurcsány Ferenc legyen a szerveződés új vezetője – jelentette ki érdeklődésünkre Takács István, a DP elnöke. Elmondta, 12 alapító tagja van a pártnak, amelyet egyelőre nem jegyzett be a bíróság, így tagsága sem lehet. Közölte azt is, januárban tájékoztatta Gyurcsányt arról, hogy pártot szervezne, a volt miniszterelnök pedig szóban támogatásáról biztosította. Közölte azt is, hogy az MSZP-s politikusnak nem volt ráhatása a szervezetre. Takács István elmondta még, hogy huszonkét éve ismeri Gyurcsányt, de kapcsolatuk nem üzleti jellegű. Gyurcsány miniszterelnöksége idején rendszeresen írt e-maileket annak nyilvános címére, ismertette elgondolásait például a civil alapprogrammal kapcsolatban. Kérdésünkre, hogy miért fogadtak el egy olyan közgyűlési határozatot, amelyben az MSZP megszűnéséről és pártszakadásról írtak, azt mondta: nyílt titok, hogy valamikor idén vagy jövőre kongresszust tartanak a szocialisták, ahol kinyitják a hogyan tovább kérdését. Hozzátette, sok baloldali személyiséget ismer, a velük folytatott beszélgetések nyomán pedig számára leszűrődött, hogy ha a párton belüli viszonyok úgy alakulnak, a Demokrata Párt felé is nyithatnak a szocialisták. Takács szerint az MSZP helyi szervezetei feltételei nem vonzók a politika iránt érdeklődőknek, ezért új feltételeket teremtenek.
A Demisz elnöke. Takács István 1991 óta és jelenleg is a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) jogutódjának tekinthető Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (Demisz) elnöke. A Heti Válasz korábbi cikkéből kiderül: a Demisz a csillebérci perbe is beavatkozott, mert a bíróság egyszer már döntött arról, hogy a tábor nem az Úttörőszövetségé. „Viszont nem döntött arról, hogy akkor kié” – mondta a lapnak 2007 júliusában Takács. Szerinte vissza kell állítani az eredeti tulajdoni állapotot, amellyel a KISZ rendelkezett, a KISZ jogutódja pedig a Demisz. „Nekem hivatalos bírósági pecsétes papírom van, hogy a KISZ jogutódja a Demisz” – fogalmazott Takács, érzékeltetve, hogy ha a szervezet valójában alszik, a vagyon azonban fontos dolog.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról