Tiltakoznak a bírák

A bírák nyugdíjazásáról egyeztet a napokban a Magyar Bírói Egyesület és a parlament alkotmányügyi bizottsága. Értesülésünk szerint az egyesület úgy véli, nem január elsejétől, hanem hosszabb idő alatt lehetne nyugdíjba küldeni azt a több mint kétszáz bírót, aki hamarosan eléri az általános nyugdíjkorhatárt.

Kulcsár Anna
2011. 05. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Legalább egy év kellene ahhoz, – hogy a felmentési és a pályázati idő figyelembevételével – megoldható legyen a bírák tömeges nyugdíjazása és a megüresedő posztok betöltése – mondta lapunknak Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület elnöke. Szükségesnek látnák nyugdíjpótlék megállapítását is, hiszen az új alkotmány elfogadása előtt a bírák azzal számoltak, hogy szolgálati viszonyuk hetvenéves korukig tart. Szeretnék, ha a parlament átmeneti szabályokat fogadna el az alaptörvény végrehajtásához. Ezért egyeztetésre hívták az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának több képviselőjét. Balsai István, a testület elnöke kérdésünkre közölte: az egyesület szakembereivel a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) találkoznak. A házigazda a PKKB elnöke, Fazekas Sándor lesz.
Úgy tudjuk, a Markó utcai bíróságokon tegnap felvetődött, hogy az érintett bírák közül többen pertársaságot alakítanak, s kártérítést kérnek az államtól, ha megfelelő kompenzáció nélkül, tömegesen és hirtelen kell távozniuk állásukból. Napvilágot látott egy jogértelmező dolgozat is, amely szerint az általános nyugdíjkorhatár nem a 62., hanem a 65. év. Azt az 1997. évi törvény írta elő, hogy a bírák hetvenéves korukig tölthetik be szolgáltai viszonyukat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.