Titokzatos telefon a gyilkostól

Tanúként nem emlékezett a feltételezett elkövetőtől érkező, a csepeli kettős gyilkosság utáni telefonhívásra Császár Mihály egykori kerületi rendőrkapitány, majd más magyarázatot adott a történtekre. A volt főrendőrt bűnsegédlettel gyanúsították az ügyben, de az eljárást megszüntették ellene.

Csibra Tibor
2011. 05. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A volt rendőrkapitányt, Császár Mihályt hívta fel telefonon a bűncselekmény elkövetése után a két évvel ezelőtti csepeli kettős gyilkosság feltételezett tettese, Kun Tamás. Az egykori főrendőr először nem emlékezett a beszélgetésre, majd másik magyarázatot adott az ügyben indított büntetőper tegnapi tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon.
Mint arról beszámoltunk, az áldozatok egyike, a Csepel-sziget Általános és Szakképző Iskola néhai igazgatója, Takács József a kettős gyilkosság előtt néhány órával felkereste Császárt, és beszámolt neki arról, hogy az intézmény korábbi vezetője, az MSZP egykori helyi erős embere, Deme Gábor súlyos gazdasági bűncselekményeket követett el az iskolában.

*

A tegnapi tárgyalásra Császár Mihály előre megírt vallomással érkezett, de továbbra sem derült ki, hogy Takács miért nem tett feljelentést a sikkasztások, csalások miatt. Császár állítása az igazgató arról számolt be neki, hogy Deme két-három millió forinttal nem tud elszámolni, mire a tanú azt javasolta, Takács tegyen feljelentést, de a későbbi áldozat erre azt mondta, hogy még egyeztetni akar az ügyről az akkor csepeli alpolgármesterrel, Orosz Ferenccel. Mint arról beszámoltunk, az emberölésben való részvétele mellett Demét 6,5 milliós sikkasztással vádolják. A per kezdetén a másodrendű vádlott kijelentette, hogy ennél az összegnél több is eltűnt az iskola kasszájából, a csalások szervezetten folytak, és az elsíbolt pénzek az MSZP pártfinanszírozását szolgálták.
Az említett telefonhívásokról Németh Nándor bíró faggatta Császár Mihályt, aki először azt mondta, hogy hívhatta őt Kun Tamás, de ő valószínűleg nem vette fel a telefonját. Kiderült, hogy a hívást egy több mint háromperces beszélgetés követte, erre Császár azt a magyarázatot adta, hogy egy jó ismerősével közösen használtak egy készüléket, amikor időnként kiruccantak az éjszakába hölgytársaságot keresni, és vélhetőleg barátja fogadta Kun hívását, és ő beszélt vele. A rejtélyes csevegés részleteit a perben később tanúskodó ismerős tisztázhatja majd.
A volt rendőrkapitány barátinak írta le kapcsolatát a néhai igazgatóval. Császár Mihály elmondta, hogy Deme Gábort Takács mutatta be neki öt évvel ezelőtt, kapcsolatuk jónak indult, s az akkor romlott meg, amikor Deme olyanokkal kérkedett neki, hogy Gyurcsány Ferenccel fog ebédelni, vacsorára pedig Sylvester Stallonéhoz hivatalos.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.