Tízezrek az örömbiciklizésen

Több tízezren vettek részt a hét végén a Critical Mass felvonulásán a fővárosban. A szervezők örömbiciklizésnek és nem demonstrációnak szánták az eseményt. Emlékeztettek ugyanakkor, hogy a főváros továbbra sem kedvez azoknak, akik a hétköznapokon kerékpárral közlekednek.

Hírösszefoglaló
2011. 05. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Húsz-harmincezer ember részvételével, jó hangulatban, balesetek és komolyabb fennakadások nélkül zajlott le szombat délután a Critical Mass (kritikus tömeg) kerékpáros felvonulás Budapesten – vont villámmérleget László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, a rendezvény egyik főszervezője a távirati irodának. A hét végén a fővárosiak mellett vidékiek is tekertek a környezetvédelemért és mindennapos kerékpározás népszerűsítéséért, s akadt olyan is, aki Lengyelországból, Csehországból, Németországból vagy Ausztriából érkezett a felvonulásra.
A kerékpárosok szombat délután négy óra körül indultak el a budai Vérmezőről, majd az Attila út–alagút–Lánchíd útvonalon értek el Pestre. A budai Rudas fürdőhöz és a Ferenciek terére tett rövid kitérő után az Astoria–Erzsébet tér–Andrássy út útvonalon át érkeztek meg este fél hét körül a városligeti Királydombhoz. Mint minden felvonulás után, lezárásképp a célban a résztvevők most is egyszerre emelték kerékpárjaikat a magasba.
A „kerékpáros város” ötlete is holland mintán alapul. A szervezők ezért az idén meghívták Robert Milders holland nagykövetet és levelet adtak át neki a Critical Mass mozgalom nevében. Ebben megköszönték a pozitív példát, és születésnapja alkalmából jókívánságaikat tolmácsolták a holland anyakirálynőnek.
Nem demonstrációnak, hanem örömbiciklizésnek szánták a mostani felvonulást a szervezők, hiszen – mint közleményükben írták – a 2004-ben indult mozgalom legfőbb célja, azaz a kerékpárosok „kritikus tömegének” a megteremtése már megvalósult. Ugyanakkor, a criticalmass.hu honlapon emlékeztetettek, hogy a város továbbra sem kerékpárosbarát. Budapest mellett számos más hazai városban, így például Debrecenben, Egerben, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Székesfehérváron és Veszprémben is megszervezték a felvonulást.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.