Új hadrend alakul a sakkszövetségben

2011. 05. 13. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Új esélyt kaphat a magyar sakkozás. Tegnapi hír szerint ugyanis a magyar gazdasági életben fontost szerepet betöltő Töröcskei István vállalta a jelöltséget a szövetség elnöki tisztére. A Széchenyi Bank és a teljes villamosenergia-hálózatot felügyelő és irányító Mavir Zrt. elnökének a médiapiacon is vannak érdekeltségei, a Hír TV, a Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet résztulajdonosa. Megteremtheti tehát a feltételeket a kibontakozáshoz, amire a magyar sakkozásnak nagy szükség van, az elmúlt két évben ugyanis egyre nehezebb helyzetbe sodródott.
Ennek következményeként az eddigi elnök, Kunos Péter, aki megszakítással tizenhat évig volt a szövetség első embere, az elmúlt év végén lemondott. Úgy, hogy mégsem távozott. Sőt, olykor aktívabb tevékenységet folytat, mint hivatali ideje alatt. Sorozatosan hosszú levelekkel bombázza a sakktársadalmat, magyarázandó a bizonyítványt. Kunos Péter közismerten ellentmondásos alakja a magyar közéletnek, ugyanakkor sakkszeretete vitathatatlan, lehetőségeihez mérten támogatta a sportágat. Az elmúlt két évben már csak jelképesen, amiről a hátrahagyott negyvenmilliós hiány tanúskodik.
S a bizonytalanság. A tavalyi hanti-manszijszki sakkolimpián elért negyedik helyezéssel a magyar férficsapat kivívta az indulás jogát a rangos csapat-világbajnokságot. A versenyt júliusban rendezik meg, de a mai napig nincs meg a részvétel fedezete. Pedig a magyar válogatott a legerősebb összeállításban – Lékó Péter, Almási Zoltán, Polgár Judit, Berkes Ferenc – venné fel a küzdelmet. Mi több, négy éljátékosunk az augusztus végén kezdődő Világkupára is kvalifikálta magát. S bár a magyar sakkozás vesztett két korábbi pozíciójából, még mindig kevés sportág mondhatja el magáról idehaza, hogy a világ legjobb 128 – sőt a legfrissebb Élő-rangsor szerint legjobb ötven – versenyzőjéből négy is magyar.
Töröcskei István tegnap, amikor a szövetség vezetőivel találkozott, elmondta, gyerekkorában maga is sakkozott, s általában véve sportszerető ember. Nem önként jelentkezett, a szövetség kereste meg. Nem ő az egyetlen jelölt, Seszták Miklós, a KDNP alelnöke is vállalná a feladatot. A szövetség közgyűlése szombaton választja meg az új elnököt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.