Új hűtőrendszereket kap a sérült reaktor

Hírösszefoglaló
2011. 05. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Védőfelszerelésben kezdte meg a munkát a Fukusima egyes reaktorában egy kilenctagú különítmény. A március 11-i földrengés és szökőár következtében súlyosan megrongálódott atomerőmű egyes reaktorának épületébe helyi idő szerint tegnap hajnalban 4 óra 20 perckor léptek be az üzemeltető Tepco szakemberei, miután a mérések igazolták, hogy a dupla bejárat megnyitása után sem emelkedett a környezetben a radioaktivitás – írta a Kjodo. A tragédia óta most először mehettek be a munkások a súlyosan sérült egyes reaktorblokkba, ahol harminc percig tartózkodtak. A japán nukleáris biztonsági intézet tájékoztatása szerint a létesítményben a műszerek 700 millisievert óránkénti radioaktivitást mértek, ami miatt csak különleges védőfelszerelésben láthattak munkához a szakemberek. Feladatuk az volt, hogy előkészítsék az újabb hűtőrendszerek kiépítését.
A Chubu Electric Power japán áramszolgáltató tegnap bejelentette, hogy Kan Naoto kormányfő kérésére szünetelteti a földrengésveszélyes területen épült, közép-japáni Hamaoka atomerőmű üzemeltetését. A cég közlése szerint a lehető leghamarabb leállítják az erőmű 4. és 5. reaktorát, míg a karbantartás alatt lévő 3. reaktor zárva marad. Az 1. és 2. reaktorokat már korábban lekapcsolták. Alacsony radioaktív sugárzást regisztráltak tegnap a Japán nyugati partján fekvő Curuga atomerőműből szivárgó gázban, a szakembereknek egy percen belül sikerült lezárni az apró lyukat, a környezetet nem érte jelentős sugárszennyezés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.