Újabb intézkedés a korrupció ellen

Antikorrupciós szabályrendszert dolgoz ki a kormányzat a közszféra valamennyi alkalmazottja számára. A regulákat súlyosan megsértő állami munkavállalók az állásukat is elveszíthetik. Korrupcióellenes megállapodást írhatnak alá az Állami Számvevőszék, az ügyészség és a bűnüldöző hatóságok.

Jakubász Tamás
2011. 05. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb korrupcióellenes intézkedés bevezetését tervezi a kabinet – jelentette be tegnap egy szakmai konferencián a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Rétvári Bence közölte: a kormányzat rövid időn belül meghatározza azokat az etikai szabályokat, amelyeket a közszférában dolgozó valamennyi munkavállalónak be kell tartania. Az előírások áthágása súlyos büntetést vonhat maga után.
Az államtitkár lapunknak ismertette az elképzelés részleteit. Elmondta, hogy minden kormányzati, minisztériumi szakterületnél egyedi, az adott tevékenység sajátosságait figyelembe vevő antikorrupciós regulákat fogalmaznak meg. Az etikai normák azokat a kérdéseket rendezik, amelyekről a jogszabályok vagy a fegyelmi szabályzatok nem szólnak. – A most készülő előírásokat nem jogszabály, hanem egyfajta közigazgatási etikai kódex tartalmazza majd – fogalmazott Rétvári Bence. Kifejtette: az állami szervezetek átveszik a korrupcióellenes regulákat, s azok betartását az adott intézmény vagy hatóság vezetője kéri majd számon a beosztottakon. – A becsületesen dolgozó többséget védjük azzal, hogy akár az állását is elveszítheti az a közalkalmazott, aki súlyosan megsérti az etikai előírásokat – mutatott rá Rétvári Bence, majd hozzátette: a most formálódó rendelkezések a visszaélések minden lehetséges formájának egyértelmű elutasítását követelik meg, s aki ennek nem tud megfelelni, nincs helye a közszférában. Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy immár a közigazgatási vezetők is felelősségre vonhatók, ha beosztottjaik ellenőrzését elmulasztják. – E rendelkezés garantálhatja, hogy a közszféra magasabb rangú irányítói betartassák munkatársaikkal az etikai szabályokat – mondta Rétvári Bence. A normák kimunkálása már zajlik, hamarosan megindulhat a társadalmi vita, s ősszel megszülethet a végleges szöveg.
– Az elszámoltatható és átláthatóan működő közigazgatás megköveteli az állami szférában dolgozók teljesítményének ellenőrzését – mondta az államtitkár, s közölte: ezért a jövőben szorosabb együttműködést alakítanak ki az Állami Számvevőszék, a Legfőbb Ügyészség és a bűnüldöző hatóságok között. A közszféra felügyeletében, a visszaélések feltárásában kulcsszerepet játszó szervezetek például az információk gyorsabb átadásával segítik egymás munkáját. Rétvári szerinta közeljövőben megszületik az erről szóló megállapodás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.