Valószínűleg hűtlen kezelés, csalás és sikkasztás gyanújával tesz feljelentést Budai Gyula elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztos a Magyar Agrárkamaránál lefolytatott gazdasági átvilágítással kapcsolatos, tegnap kézhez kapott dokumentumok alapján. A kormánybiztos megkeresésünkre elmondta: Ebele Ferencnek, az agrárkamara főtitkárának visszafoglalkoztatási ügye miatt ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés gyanújával, s a főtitkárral szemben csalás miatt tesz majd feljelentést. A Poprády Géza agrárkamarai biztos által feltárt másik ügyben – amely ugyancsak a főtitkárt érinti – sikkasztás gyanújával fordul a rendőrséghez, mivel a kamara vezetője nem tudott elszámolni az elmúlt tizenöt hónapban felhasznált kétmillió forintnyi üzemanyaggal.
A Vidékfejlesztési Minisztérium a múlt héten közölte, hogy Poprády Géza megállapítása szerint a kamara és Ebele Ferenc főtitkár az elnökség döntése alapján jó erkölcsbe ütköző, jogosulatlan előnyöket biztosító szerződéseket kötött. Ebele Ferenccel 2008 decemberében négy évre szóló szerződést kötött a szervezet havi 750 ezer forintos fizetéssel, pluszjuttatásokkal és szolgálati járműre való jogosultsággal. A határozott idejű szerződést két évvel a lejárat előtt, tavaly novemberben közös megegyezéssel megszüntették. Emiatt a kamara december végén kifizetett a főtitkárnak egyévi munkabérének megfelelő összeget, 11,2 millió forintot és 750 ezer forint jutalmat. A felek a szerződés felbontásával egy időben, 2010. november 29-én újabb, ezúttal határozatlan idejű munkaszerződést kötöttek egymással, így Ebele Ferenc jelenleg is a Magyar Agrárkamara főtitkára. Súlyosbítja a helyzetet az a tény, hogy az említett 11,2 millió forintot egy uniós pályázat keretéből tervezték kifizettetni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH), ám utóbbi ezt nem elszámolható juttatásnak minősítette, így megtagadta az erre vonatkozó pályázat teljes támogatásának kifizetését. Emiatt a szervezet egy ideig nem juthatott hozzá közel 390 millió forint uniós támogatáshoz sem, ami az elvégzett tájékoztatási feladatok miatt járt volna a kamarának.
Ebele Ferenc közleményben tiltakozott a fenti vádakkal kapcsolatban, mondván, a kamara a nyugdíjba vonulására tekintettel folyósított számára egyévi járandóságot. Viszszafoglalkoztatását pedig azzal magyarázta, hogy a szervezet elnök nélkül maradt, s ezért szükség volt tapasztalataira. Ami a benzinpénzt illei, a 15 hónap alatt elautózott kétmillió forintot annak lehet betudni – áll a a közleményben –, hogy naponta utazott veszprémi lakhelyéről Budapestre, és tartotta a kapcsolatot a 19 megyei kamarával is. A főtitkár – zárult közleménye – Renault Laguna, 2000 köbcentis motorral felszerelt autóval közlekedik, amely hivatalosan 10 liter üzemanyagot fogyaszt száz kilométerenként. Budai Gyula ezzel kapcsolatban lapunknak kifejtette: nem feltétlenül az összeg nagysága a meglepő, hanem az, hogy ezzel a főtitkár nem tudott elszámolni, hiszen – tette hozzá – a Mol által az tulajdonosnak leadott elszámolás és az Ebele Ferenc vezette útnyilvántartás között ekkora eltérés mutatkozott. Vagyis – fejtette ki – ez esetben jogosan vethető fel a sikkasztás gyanúja.

Ezt mondta Orbán Viktor Gyurcsány lemondásáról és válásáról