(van-e más út )

Kristóf Attila
2011. 05. 19. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Én nem tudom, hogy az elmúlt esztendők során kik próbálták eljátszani a nemzet élő lelkiismeretének szerepét. Ehhez a rendkívül megtisztelő szerepkörhöz elsősorban reputáció kell, tekintély és ismertség, s még valami: az igazság tudata, a jó és rossz közötti különbség tévedhetetlen megítélése, ráadásul bizonyos önhittség és megnyilatkozási készség. Mint Babitstól tudjuk, Isten egyik kiválasztottja, Jónás rühellte a prófétaságot, egy cethal kellett ahhoz, hogy küldetése helyszínére, a bűnös Ninivébe szállítsa. A prófétáknak általában nincsenek aggályaik, hiszen nem önhittségük, hanem kiválasztottságuk vezérli őket, csakis így válhatnak egy közösség tévedhetetlen, élő lelkiismeretévé. Sem tudás, sem jó szándék nem elég ehhez, a „pusztába kiáltott szó” is Isten adománya, s maga a tekintély is, ami ezt a kiáltást messzehangzóan hallhatóvá teszi.
A hatalmon lévők, királyok, uralkodók, s újabban a nép által egy bizonyos időszakra megválasztott vezetők nem tölthetik be az élő lelkiismeret szerepkörét, mivel az mindig a bajokra és bűnökre figyelmeztet, s önérdek nélkül, a közjóért vagy a közbotrány ellen emeli fel szavát. Nem hivatott az állam vagy kormány képviseletére, nem függ politikai tényezőktől és meggondolásoktól, csakis az értelmében, lelkében, hitében lévő eszményeket és igazságérzetet képviseli.
Az utóbbi huszonegy esztendőben jó néhányan belekóstoltak ebbe a szerepkörbe, minden valamirevaló közvélemény-formáló egy-egy kis próféta volt. Mint fentebb említettem, e tekintetben a legcsekélyebb hatékonysághoz is reputáció kell, s a tekintély kialakításához – túl a tehetségen – külső segítség is, a hasonszőrűek támogatása. Nincs szándékomban neveket felsorolni, megtette ezt jó néhány esztendővel ezelőtt Farkasházy (barátainak: Teddy). Ha jól emlékszem, a Hócipő hasábjain összegyűjtötte azokat a neveket, amelyek szerinte megtestesítették a nemzet élő lelkiismeretét. (Ez máig hasznos, ugyanis a lap nemcsak Hillertől, hanem a minap Gyurcsány pártalapítványától is kapott anyagi támogatást.) Ezek kivétel nélkül baloldali liberális hölgyek és urak voltak, mindenfajta populizmus, homofóbia és rasszizmus elkötelezett ellenfelei. A névsor talán Árpi bácsival kezdődött, aki még valószínűleg a saját szemében is élő lelkiismeretnek tűnt az azóta füstbe ment SZDSZ sugallataira hallgatván. Semmiben sem emlékeztetett a vonakodó Jónásra, készséggel rohant prófétának, mihelyt egy múltba tűnt paktum ezt lehetővé tette. Ilyenkor mindig eszembe jut a tavalyi hó.
A sok oldalról profetikus hevülettel támadott Orbán-kormánynak vannak ugyancsak profetikusan elkötelezett védelmezői is, s e két véglet között óhatatlanul szükség van „figyelmeztetőkre”. Mivel a Gyurcsány-kormány romhalmazt és tohuvabohut hagyott maga után, és az MSZP továbbra sem érdemel semmiféle bizalmat, esetleges újbóli regnálása nem biztat reménnyel, Magyarország a közeljövőben nem választhat alternatívák között. Ez azt jelenti: ha a Fidesz és szövetségesei vállalkozása nem sikerül, ha a hatalmon lévő politikai elit netán megismétli akár nyomokban ellenfelei hibáit, katasztrófa következhet be. Mindez növeli a Fidesz-kormány amúgy is hatalmas felelősségét, s a hatalmi körbe tartozó minden személy cselekedeteinek súlyát. Ez nem prófécia, ez nagyon is kézenfekvő, gyakorlatias figyelmeztetés. Eszerint a hatalmi elitbe tartozók és kapcsolatrendszerük egyéni érdekei, törekvései most száműzendők. Ugyanúgy önzetlenségre, önmérsékletre, szerénységre és áldozatkészségre kötelezettek, mint az ország egész népessége. Az erő és akarat járjon együtt a józan ésszel és a szolgálattal. Más út, más választás nincs, sem előttük, sem az ország előtt. Ha ezúttal is csalódás jön, nincs kiút. Az biztos, a baloldalon a politikai ellenfelek oldalán nem a lelkiismeret szava szól. Hogy ezen az oldalon az dominál-e mindig, én nem tudom…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.