Védekező IMF-vezér

Miközben a sértett szobalány egy rendőrségi kihallgatáson támadójaként azonosította a szombaton New Yorkban letartóztatott valutaalap-vezérigazgatót, Dominique Strauss-Kahn ártatlannak vallja magát, ügyvédei pedig azt állítják, hogy van alibije.

Hírösszefoglaló
2011. 05. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dominique Strauss-Kahn ügyvédei azt mondják, bizonyítani tudják, hogy az IMF vezérigazgatója lányával ebédelt abban az időpontban, amikor az ellene felhozott vádak szerint egy szobalánnyal erőszakoskodott a szállodájában. Az ügyvédek rekonstruálták Strauss-Kahn szombati mozgását New Yorkban, és megállapították, hogy a Sofitel szállodát korábban hagyta el, minthogy az érintett szobalány oda megérkezett volna.
A szobalány a rendőrségen a támadójaként azonosította az IMF-vezért. A szállodai alkalmazott egy több személyből álló sorban ismerte fel Strauss-Kahnt.
Az IMF vezetője már két héttel ezelőtt arról beszélt a médiának, hogy összeesküvés készülhet ellene a nők iránti imádatának felhasználásával – közölte hétfőn a Libération című francia lap, amelynek még április 28-án Strauss-Kahn kifejezte félelmét, hogy Claude Guéant francia belügyminiszter megfigyelteti őt, és más „gonosz szándékai” is lehetnek. Az egyik legnépszerűbb francia szocialista politikus a 2012-es elnökválasztásról szólva aggódott amiatt, hogy kelepcébe akarják őt csalni valamilyen pénzüggyel, a nők iránti imádatával vagy zsidó származásával összefüggésben.
Közben egy francia író- és újságírónő, Tristane Banon is fontolgatja, hogy egy közel tíz éve történt szexuális bántalmazás miatt panaszt tesz a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn ellen. A 31 éves regényíró 2007-ben egy televíziós műsorban már elmesélte, hogy Strauss-Kahn 2002-ben, egy interjú alkalmával erőszakoskodott vele, ám a felvételen kisípolták az IMF vezetőjének nevét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.