Végre a Premier League-ben

Gera Zoltán után három évvel Buzsáky Ákos is bajnoki címet ünnepelhetett az angol másodosztályban, a Championshipben. Elődjéhez hasonlóan a technikás középpályás is huszonkilenc évesen érte el ezt a sikert. Eddig több sérülés hátráltatta a kiteljesedésben, de vele együtt csak remélhetjük, rá is ezt követően vár még pályafutása legjobb klubidénye. Miként elárulta, az álma vált valóra azzal, hogy az ősztől a Premier League-ben futballozhat a Queen’s Park Rangers játékosaként.

2011. 05. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar légió. A Premier League-ben idén öt magyar játékos – Gera Zoltán (Fulham), Kádár Tamás (Newcastle) és három kapus, Bogdán Ádám (Bolton), Gulácsi Péter (Liverpool) és Kurucz Péter (West Ham) – szerepelt, avagy inkább várt a lehetőségre. Gera szerződése lejár, ezért maradt ki csapata keretéből, Kádár sérüléséből lábadozik, Bogdán viszont szép lassan bejátssza magát a Boltonba, a hét végén is védett. A másodosztályban Buzsáky mellett Fülöp Márton (Ipswich), Gyepes Gábor (Cardiff) és Priskin Tamás (Swansea) rendelkezik szerződéssel, közülük Fülöp játszott a legtöbbet.


Klubja honlapján csak annyit tudott mondani az öröm pillanataiban, hogy nem talál szavakat a boldogsága kifejezésére. Nem ezt szoktuk meg öntől…
– Lehet, hogy alkohol hatása alatt voltam… Félretéve a tréfát, a mámor pillanataiban nem magvas gondolatok jártak a fejemben, csupán élvezni akartam a siker ízét. Most pótolhatom a mulasztásomat: hat éve azért igazoltam Angliába, hogy a Premier League-ben futballozhassak. Kicsit később, mint szerettem volna, de csak valóra váltottam az álmomat. Voltak felejthetetlen pillanatok az életemben, mint például az első felnőttmeccsem, az első válogatottfellépésem, a mostani az első háromban biztosan benne van.
– Az imént azt mondta, a reméltnél kicsit később érte el a célját, ugyanez a QPR-ra is igaz. Négy éve, amikor a Forma–1 két ismert alakja, Bernie Ecclestone és Flavio Briatore tulajdonjogot szerzett a klubban, sokan azt várták, a csapat azonnal felkerül az első osztályba. Miért kellett eddig várniuk erre?
– A Manchester City tökéletes példa arra, hogy a pénz nem mindenható. Legalábbis nem az egyik pillanatról a másikra. Idő kell ahhoz, hogy egy csapat összeérjen. S persze egy jó edző. Nálunk is sűrűn váltották egymást a trénerek, Neil Warnocknak sikerült végre összeraknia a nyerő együttest.
– Aminek ön, a korábbi kedvenc, az előző idény legjobbja, a jelképes tízes mez birtokosa tavasszal csak kiegészítő embere volt. Levon ez bármit is a sikere értékéből?
– Nem érzem így. Az idény elején alapember voltam, majd megsérültem, és nélkülem is futott a csapat szekere, az edzőnek nem volt oka a változtatásra. Ennek dacára amikor felépültem, szinte minden meccsen szóhoz jutottam, igaz, többnyire csereként, de szerintem emiatt nincs okom szégyenkezni. Ha formába lendülök, akkor újra beverekedhetem magam a kezdőtizenegybe.
– Képesnek érzi magát arra, hogy Premier League-ben szereplő gárda irányítója legyen?
– Mivel eddig egyetlen mérkőzést sem játszottam a Premier League-ben, nem felelhetek egyértelmű igennel, de úgy érzem, megállnám a helyemet. Véletlenül sem akarom magam egy szintre tenni Gera Zoltánnal, ám hasonló a stílusunk. A Championshipben eltöltött két év után neki sem okozott gondot felvenni az első osztály ritmusát. Sőt, a technikás játékosoknak ott szinte könnyebb a dolguk.
– A latin futballról nem is szólva. Jó döntés volt hat éve Portugáliából Angliába igazolnia?
– Ezen most már nincs értelme rágódni. Huszonhárom évesen óriási lehetőségnek tartottam, hogy Angliában játszhatok.
– Egy év múlva jár le a szerződése. Véletlenül sem ünneprontó akarok lenni, de ha valakivel komolyan számolnak, akkor ilyen helyzetben már érik a hosszabbítás. Önnek már tettek ajánlatot?
– A Premier League-ben nyilván nem a mostani keret fog szerepelni. Még van egy meccsünk, az edzőnk ezután ül le mindenkivel, hogy közölje, kire számít a folytatásban, és kire nem. Természetesen nem mehetek biztosra, de bízom benne, Neil Warnock emlékszik arra, hogy ha nem akadályoz sérülés, akkor milyen teljesítményre vagyok képes.
– Erre a magyar szurkolók is kíváncsiak – a válogatottban. Eddigi tizenkilenc fellépése közül csak egyet játszott végig.
– A sérülések megakadályoztak abban, hogy stabil helyet harcoljak ki magamnak. Ám nem tettem le arról, hogy a válogatottban bizonyítsak. Remélem, lesz még rá alkalmam.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.