Vérfürdő a dac napján Szíriában

Hírösszefoglaló
2011. 05. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tegnapi ima után, meghirdetve a „dac napját”, ismét utcára vonultak a szíriai elégedetlenkedők. Helyszíni beszámolók szerint minimum húsz ember vesztette életét a homszi és hamai tüntetésekben, miután a kormányerők csapatai körbevették a legnagyobb városokat, a háztetőkre pedig mesterlövészeket vezényeltek. Tartva a nemzetközi közösség reakciójától, Bassár el-Aszad elnök tegnap engedélyezte, hogy az ENSZ szakértői az országba utazzanak és felmérjék a humanitárius helyzetet
Franciaország tegnap kiutasított 14 líbiai diplomatát, akiket a már illegitimnek tartott Kadhafi-rezsim nevezett ki; Párizs február végén felfüggesztette nagykövetsége tevékenységét Tripoliban és márciusban a felkelők székhelyének számító kelet-líbiai Bengáziba küldte hivatalos képviselőjét. A nemzetközi összekötő csoport római konferenciájára reagálva Háled Káim líbiai külügyminiszter-helyettes azt mondta, a lázadóknak megszavazott támogatási alap olyan, mint a „nyílttengeri kalózkodás”. Szerintük a nép felsorakozik a vezetés mögött, több száz törzsi vezető például Tripoliban tanácskozott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.