Nem lesz söprés a férfi bajnoki döntőben: a Szolnoki Olaj tegnap a Tiszaligetben 76-66-ra legyőzte az Albacompot, ezzel összesítésben 2-1-re szépített a három nyerésig tartó sorozatban. A negyedik összecsapást hétfőn 20.15 órakor rendezik Székesfehérváron.
Pór Péter, a hazaiak edzője kihagyta a kezdő ötösből az eddig betliző Budimirt, aki – némi meglepetésre – a cserepadról sokkal többet hozzá tudott tenni a játékhoz. Hullámzó volt a küzdelem, a vendégek legnagyobb előnye 10-17-nél mutatkozott, aztán 46-37-nél a Szolnok látszott győztesnek, de a látogatók immár megszokott lelkierejükkel – és Simon Balázs parádés kosaraival – innen is felálltak (56-59). Ám ettől kezdve már nem kegyelmezett az első két meccs „vesztő embere”, Horváth Ákos (20 pont) és Obie Trotter (16) vezérelte alapszakaszgyőztes. Az sem ártott az olajosoknak, hogy Keller Ákost, a kék-fehérek fiatal centerét kifújták a bírók a negyedik negyed elején, ugyanakkor Báder Mártonnak, a hazaiak óriásának elnézték ötödik faultját… A hibát hibára halmozó Valovics, Pálla, Győrffy bírótrió azzal tette fel a koronát „teljesítményére”, hogy nem vette észre, amikor Hanga Ádám, a látogatók válogatott hátvédje a gyűrűből, alulról pöckölte ki a behulló labdát…
Ám így is nyert a házigazda, s a két csapat visszatérhet hétfőn Székesfehérvárra.

Kőkemény kérdésekkel zárult a Lázárinfó Keszthelyen, sok helyi téma is terítékre került