Viszályszítás és brutalitás Szíriában

Hírösszefoglaló
2011. 05. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szíriai hírügynökségek szerint a hadsereg sikerrel hajtotta végre a dél-szíriai Deraa ostromát, és megkezdődött a csapatok kivonása, ám szemtanúk állítják: több tíz harckocsi maradt még a városban, ahol továbbra is kritikusak az életkörülmények. Bassár el-Aszad elnök csapatai időközben állítólag felfegyverezték az alavita kisebbség által lakott falvakat, új AK–47-es gépkarabélyokat osztogattak az államfői propagandára („az alaviták nem fogják túlélni a bukásom”) fogékony kisebbségnek. Szerda este óta mintegy száz harckocsi várakozik a közép-szíriai ar-Rasztan városánál; a biztonsági erők több száz ember kiadását követelik a lakosoktól, tegnap hajnalban pedig állítólag háromszáz embert tartóztattak le a Damaszkusz melletti Szakbában egy lista alapján.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter tegnap egy római konferencián kijelentette, „a felkelések brutális leverése súlyos következményekkel jár”, és örömmel fogadta az EU által tervezett szankciókat, például az együttműködés felfüggesztését és egyes tisztviselők utazási tilalmát. A Rómában összegyűlt diplomaták szerint az EU tagállamai között komoly vita folyik az Aszad elnökkel szembeni szankciókról. Németország ellenzi a diktátor feketelistára helyezését, ám Nagy-Britannia és Franciaország a keményebb vonalat képviseli; döntés május 23-ig várható.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.