Világszínvonalú technológiával gazdagodott a Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centruma a félmilliárd forintos, önerőből finanszírozott eszközvásárlás eredményeként. Az országszerte ismert egészségügyi intézetben együtt állítottak rendszerbe egy minden eddiginél hatékonyabb és a korábbiaknál jóval alacsonyabb sugárterheléssel járó, kettős sugárzású CT-t és egy, az egész test vizsgálatára alkalmas MRI- (Magnetic Resonance Imaging) készüléket.
Az így létrejött eszközegyüttes lehetővé teszi, hogy a legfejlettebb képalkotó diagnosztikai háttérrel vizsgálják a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegeket. Arra is alkalmas, hogy gyorsabbak és pontosabbak legyenek a kardiológiai vizsgálatok, és precízebbé váljék a daganatterápiák eredményének kiértékelése. Az ország legmodernebb komputertomográf-berendezésével egyetlen szívdobbanás alatt elvégezhető a szív CT-vizsgálata – állítják a vezető kardiológusok és radiológusok.
– Az új eszköz segítségével gyakorlatilag kockázatmentesen lehet megvizsgálni a szívbetegeket, a korábbi módszerhez képest a felére csökken a sugárterhelés. Pontosabbá válik a diagnózis a rákellenes terápián, a korábbinál jobban követhető a különböző tumorok méretének növekedése, amely megalapozott döntéseket tesz lehetővé. Az új berendezéssel egyetlen vénás injekcióval csökkentett kontrasztanyag-mennyiséggel a testben bárhol el lehet végezni a diagnosztikus minőségű érvizsgálatot, és pontosabbá válik az érelzáródások kezelése is – állítja Bajzik Gábor, az egyetemi egészségügyi centrum orvosigazgató-helyettese.
Tóth Levente, a Kaposi Mór Oktatókórház kardiológus főorvosa arra hívta fel a figyelmet, hogy az új eszközökkel végzett átfogó szívvizsgálattal hamarabb felismerhető a veszély, és negyvenéves kor felett jelentősen javítja a szívinfarktus és egyéb szívbetegségek elkerülésének esélyeit.
– A legjobb technológiai színvonal eléréséhez és fenntartásához átlagosan hét év után meg kell újítani a gépparkot – figyelmeztetett Repa Imre radiológusprofesszor, az egészségügyi centrum elnöke, a Kaposi Mór kórház főigazgatója. Repa úgy látja: itt az ideje, hogy a kaposvári kórház és a város egyeteme összehangolt egészségügyi ellátási rendszerének eredményeként nyugat-európai színvonalú, komplex ellátásban részesüljenek a somogyi és a dél-dunántúli betegek.
Vizsgálat egy szívdobbanás alatt
A Kaposvári Egyetem Egészségügyi Centrumában állították rendszerbe azt a hazánkban egyedülálló, kettős sugárzású komputertomográfot, amellyel minden eddiginél gyorsabb és pontosabb képalkotó diagnosztikai módszerrel vizsgálhatók a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek. A szív CT- és a hozzá kapcsolódó MRI-vizsgálat elsősorban a negyven évesnél idősebbeknél javítja a szívinfarktus elkerülésének esélyeit.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!