Zsebszerződések elleni fellépésért kampányolnak

Munkatársunktól
2011. 05. 18. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Országos kampányba kezd a Jobbik a magyar termőföld és ivóvízkincs megvédése céljából az úgynevezett zsebszerződések ellen – jelentette be a hét végén tartott sajtótájékoztatóján Bana Tibor országgyűlési képviselő, a párt Vas megyei szervezetének elnöke. A politikus hangsúlyozta, hogy folyamatosan nyomást kívánnak gyakorolni a kormányra és a kormánypártokra azért, hogy kétharmados többségükkel élve tegyenek konkrét lépéseket a termőföldek és az ivóvízkincs megóvásáért, magyar tulajdonban tartásáért.
– A párt szakértőkkel vizsgálja a zsebszerződések ügyét, az országot járva felkeresik az érintetteket, megvizsgálják azokat a lehetőségeket, amelyekkel a jelenlegi jogszabályi keretek között is fel lehet lépni a földtulajdon átjátszása ellen, és javaslatokat tesznek új jogszabályok megalkotására – fűzte hozzá Bana Tibor.
Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője, a párt Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének elnöke elmondta: több formáját sikerült feltárniuk azoknak a módszereknek, amelyekkel külföldiek a törvény tiltása ellenére termőföldtulajdonhoz juthatnak. Jellemző például, hogy ingatlanvásárlási szerződésekben opciós jogot szereznek a termőföldre, de bevett módszer a földtulajdonosok eladósítása is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.