A rendőrségi dolgozók nyugdíjazási feltételei az EU-ban

Lassan két hónapja tartanak a kormány és a rendvédelmi szakszervezetek között azok a tárgyalások, amelyek a nyugdíjrendszer, illetve a korkedvezményes nyugdíjak átalakításáról folynak a felek között. Mivel a magyar médiában egymásnak ellentmondó állítások fogalmazódtak meg az elmúlt hetekben, a tisztánlátás végett a Századvég Alapítvány európai kitekintésben igyekszik bemutatni a nemzetközi szabályozás legfontosabb jellegzetességeit.

Századvég Alapítvány
2011. 06. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az EU néhány régi tagállamának szabályozási rendszere
Németországban a rendvédelmi dolgozók nem vagy csak alig részesülhetnek nyugdíjkedvezményben, ami azt jelenti, hogy az egyre növekvő (65-ről 67 évre) általános nyugdíjkorhatártól öt évvel korábban, azaz 60, illetve a későbbiekben 62 éves korban mehetnek nyugdíjba. Ettől korábbi nyugdíjazásra csak alaposan megindokolt egészségügyi probléma igazolása esetén ad jogi lehetőséget a német nyugdíj-igazgatóság. A kormány és a parlament mindeddig ellenállt azoknak a szakszervezeti törekvéseknek, amelyek a korkedvezményes nyugdíj korlátainak felpuhítására vonatkoztak volna.
Ausztriában még szigorúbb jogi szabályozás vonatkozik a rendőrségi dolgozók nyugdíjazására: a törvényes nyugdíjkorhatár ugyanis 65 év, igaz, a tényleges nyugdíjba vonulási kor 55–57 év közé tehető. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a rendőrségi állomány Ausztriában alig egy-két évvel megy el korábban nyugdíjba, mint a köztisztviselői, közalkalmazotti kör, ahol az átlagos nyugdíjba vonulási időszak a 60. életév körül konvergál.
Franciaországban igen eltérő szabályozás vonatkozik a közalkalmazotti és a közszféra egyes csoportjaira, ám teljes összegű nyugdíjra csak azok számíthatnak, akik legalább 37,5 év munkaviszonynyal rendelkeznek, de ez a jogi előírás 2012-től 41 évre módosul. Egyébként a közszférában dolgozók nyugdíjkorhatára általában 60 év, de a rendőrök már 50 évesen nyugdíjba mehetnek, igaz, azzal a megkötéssel, hogy ebben az esetben nem kapnak teljes összegű nyugdíjellátást.
Angliában két nyugdíjelosztási csoportba osztják a rendőri állomány tagjait annak megfelelően, hogy 2006 áprilisa előtt vagy azután kezdték meg szolgálati viszonyukat. Azok, akik 2006 áprilisa előtt szereltek fel, csak akkor kaphatnak maximális nyugdíjat, ha legalább 30 év szolgálati idővel rendelkeznek, ám a szabályozás lehetőséget teremt a korkedvezményes nyugdíj választására is azoknak az 50. életévüket betöltő rendőröknek, akik legalább 25 évet szolgáltak a rendőrség intézményrendszerén belül. A 2006 áprilisa után szolgálatba állt állomány számára szigorúbbak a nyugdíjba vonulás feltételei: a maximális összegű nyugdíj folyósításához nekik már legalább 35 év szolgálati időt kell igazolniuk, míg azok, akik a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét választják, majd csak 55 éves korukban tehetik ezt meg, azzal a feltétellel, hogy addig letöltötték a 35 év szolgálati időt.

A visegrádi országok szabályozási környezete
Lengyelországban jelenleg hasonló folyamatok játszódnak le, mint Magyarországon. A lengyel miniszterelnök, Donald Tusk szerint a rendőri állomány kiváltságai tovább már nem tarthatók fenn, ezért kormánya szisztematikus átalakításba kezdett. A jelenlegi szabályozás szerint a rendőrségi munkavállalók – életkorra való tekintet nélkül – 15 évi szolgálati idő után dönthetnek úgy, hogy korengedményes nyugdíjba vonulnak, igaz, ennek összege 15 év szolgálati idő után maximum a havi átlagjövedelem 40 százaléka lehet. A kormány szándékai szerint a minimális szolgálati időt legkevesebb 20 évre emelnék, s a rendvédelmi dolgozók leghamarabb csak az 55. életévük betöltése után mehetnének tényleges nyugdíjba.
Csehországban a korkedvezményes szolgálati nyugdíj feltétele a rendőrségi alkalmazottak számára 15 év szolgálati idő felmutatása, ám a szabályozás szerint a legmagasabb szolgálati nyugdíjat, azaz az utolsó bruttó bér 60 százalékát csak azok a korkedvezményes nyugdíjat választó rendőrségi alkalmazottak kaphatják, akik 30 éves szolgálati idővel rendelkeznek. A szolgálati nyugdíj folyósítása addig esedékes, míg a kedvezményezett nyugdíjas nem válik ténylegesen jogosulttá az időskori nyugdíjra. Ennek a kornak az elérésekor a nyugdíjas szabadon döntheti el, hogy az öregségi nyugdíját kéri a jövőben, vagy az addig folyósított korkedvezményes szolgálati nyugdíját, természetesen a kapott juttatás mértéke alapján.
Szlovákiában a korkedvezményes szolgálati nyugdíj 15 évi munka után jár a rendőri alkalmazottak számára, ám ez csak a havi átlagbérük 30 százaléka lehet. Ez az összeg további szolgálati évek letöltésével növekedhet, ám az erre vonatkozó anyagi ösztönzők nem jelentősek, így például további 10 év munkavállalás után a havi átlagbér legfeljebb 60 százalékára nőhet a korkedvezményes nyugdíj mértéke. A magyar és a lengyel kormányhoz hasonlóan a szlovák politikai osztály is a rendőrségi dolgozók nyugdíjba vonulási szabályozásának szigorítására törekszik annyiban, hogy a tervek szerint a jövőben csak 20 évnyi szolgálat után, 55 éves korban mehetnének szolgálati nyugdíjba a szlovák rendőrök.

Öszvér megoldás
A nemzetközi példák alapján az Európai Unió tagállamainak vonatkozó szabályozása a korkedvezményes nyugdíjba vonulást két módon teszi lehetővé a rendvédelmi dolgozók számára. Az egyik gyakorlat szerint a kedvezményes korhatár nem számottevően alacsonyabb, mint az általános nyugdíjkorhatár. A másik gyakorlat szerint az életkorkedvezmény jelentősen alacsonyabb lehet az általános nyugdíjkorhatáránál, de annak igénybevételéhez tetemes szolgálati időre van szükség, sőt ez utóbbi esetben a kapott járadék az általános nyugdíjnak mindössze töredéke.
Magyarországon a korkedvezményes nyugdíjazásnak olyan öszvér megoldása jött létre, amely az állami kötelezettségek túlvállalása mellett a nemzetközi példákban látott kedvezménytípusok mindegyikét egyszerre nyújtotta a rendvédelmi munkavállalók számára. Azaz, Magyarországon a kiváltságos helyzetben lévő munkavállalói csoportok tagjai kevés szolgálati idővel, fiatalon, teljes nyugdíjjal vonulhattak vissza a munkaerőpiacról.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.