Állandósított rafahi határnyitás

Hírösszefoglaló
2011. 06. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyiptom szombaton jelezte, hogy immár állandó jelleggel megnyitotta a Gázai övezetet az országgal összekötő rafahi átkelőt, amely a terület egyetlen olyan határállomása, amely nem áll izraeli ellenőrzés alatt. A lépéssel megszűnik a terület mintegy másfél millió lakosát sújtó utazási korlátozás, továbbá jelentős siker a területet ellenőrzése alatt tartó Hamász palesztin iszlamista szervezet számára. Ami még fontosabb, hogy megtörik az Izrael által 2006-ban hirdetett blokád, amely katasztrofális humanitárius helyzetet, éhezést, járványokat eredményezett az apró, földközi-tenger-parti palesztin földdarabon. Az átkelő mindennap reggel kilenc órától délután öt óráig lesz nyitva, péntek és az ünnepnapok kivételével.
A lépést Hoszni Mubarak egyiptomi elnök februári bukása tette lehetővé, s az új – átmeneti – kairói vezetés azonmód kilátásba helyezte a blokád felszámolását és a kapcsolatok javítását a palesztinokkal.
Közben az Arab Liga közölte: támogatja Palesztinának azt a törekvését, hogy az ENSZ ismerje el tagállamának. Mahmúd Abbász palesztin elnök a világszervezet szeptemberi közgyűlésén kérheti a világszervezettől az 1967-es háború előtti határokon alapuló palesztin állam elismerését Kelet-Jeruzsálem fővárossal, amennyiben addig nem lesz áttörés az izraeli– palesztin béketárgyalásokon. A szervezet lobbizásba kezd a támogatásért a BT-tagországoknál.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.