Az asszony ingatag

Munkatársunktól
2011. 06. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csütörtökön mondott csütörtököt a francia nemzetközi teniszbajnokság női mezőnyének egyik favoritja. A belga Kim Clijsters nyerte a két legutóbbi Grand Slam-tornát, a tavalyi US Opent és az idei Australian Opent. Bár az utóbbi időben több testrészét (csukló, váll, boka) fájlalta, Párizs salakjára öszszedrótozta magát, hogy két korábbi döntője (2001, 2003) után itt is a csúcsra érjen. Nem sikerült, sőt. Pedig az első játszmát simán nyerte a világranglistán csak 114. Arantxa Rus ellen, majd a másodikban 5:2-nél két meccslabdához jutott. Itt viszont érthetetlenül leblokkolt, a húszéves holland hölgy előbb egyenlített, majd a döntő szettben már iskolázott. Az édesanyaként másodvirágzását élő Clijsters becsületére legyen mondva, fiaskója okaként nem közelmúltbeli sérüléseit kezdte citálni: „Tökéletes fizikai állapotban vagyok, nem fáj semmim, ha nem így lenne, el se jöttem volna Párizsba. Egyszerűen összezavarodtam, ilyen már máskor is történt velem salakon.”
Clijstershez hasonlóan Marija Sarapova sem nyert még Roland Garrost, ellentétben a másik három GS-tornával. Tegnap a sorban 188., mindössze 17 éves francia Caroline Garciával találkozott, s számára 3:6, 1:4-nél nagyon úgy nézett ki, hogy megszületik a versenynap második nagy meglepetése. Aztán az orosz szépség megrázta magát, egyenlített, majd felőrölte ifjú riválisa ellenállását. A férfiaknál a címvédő Rafael Nadal spanyol honfitársával, Pablo Andujarral találkozott, s múlta felül három szettben. Andy Murray és Robin Söderling sem hibázott, ám a tavalyi elődöntős Jürgen Melzer kikapott a selejtezőből érkezett Lukas Rosoltól.
Érdekesebb eredmények. 2. forduló, női páros: Peschke, Srebotnik (cseh, szlovén, 2.)– Szávay, Dekmeijere (magyar, lett) 2:1-nél feladás; női egyes: Rus (holland)– Clijsters (belga, 2.) 3:6, 7:5, 6:1, Li (kínai, 6.)–Soler-Espinosa (spanyol) 6:4, 7:5, Sarapova (orosz, 7.)–Garcia (francia) 3:6, 6:4, 6:0, Kvitova (cseh, 9.)– Cseng (kínai) 6:4, 6:1, Cirstea (román)–Dulgheru (román, 27.) 6:2, 7:5; férfi egyes: Nadal (spanyol, 1.)–Andujar (spanyol) 7:5, 6:3, 7:6 (7-4), Murray (brit, 4.)–Bolelli (olasz) 7:6 (7-3), 6:4, 7:5, Söderling (svéd, 5.)–Ramos (spanyol) 6:3, 6:4, 6:4, Rosol (cseh)–Melzer (osztrák, 8.) 6:7 (4-7), 6:4, 4:6, 7:6 (7-3), 6:4, Ljubicic (horvát)– Querrey (amerikai, 24.) 7:6 (7-2), 6:4, 6:4, Mayer (argentin) –Bagdatisz (ciprusi, 27.) 7:5, 6:4, 7:6 (8-6), Veic (horvát)–Davigyenko (orosz, 28.) 3:6, 6:2, 7:5, 3:6, 6:1.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.