Nincs könnyű helyzetben manapság a politikai elemzőből pártelnökké avanzsált Georgij Bovt. Lényegében kicsavarják ugyanis a kezéből kedvencét, amihez még jó képet is kell vágnia. Ha másért nem, hát azért, mert az eddig sok vizet nem kavart Igaz Ügy a hatalom és egy oligarcha jóvoltából kiléphet a fényre, s a decemberi választásokon bejuthat a dumába. – Elfogadom a párt átalakulását – mondja Bovt, ám hangjában érezhető a csalódottság.
Nem véletlenül, hiszen már most minden a párt leendő vezetőjéről, Mihail Prohorovról, a 18 milliárd dolláros vagyonával a Forbes rangsorában harmadik leggazdagabb orosz oligarcháról szól, aki – mint egy helyütt említette – hétévenként vált, így árult már farmert, volt bankelnök, vezette a világ egyik legnagyobb nikkelbányáját, most pedig a politikában próbálja ki magát. Nem kevesebbet ígér, mint hogy a második helyen viszi be az Igaz Ügyet a dumába.
Sokan mondják, hogy a hivatalos ellenzék maga is korrumpálódott, a rendszer része. – Prohorov nem kötődik a jelenlegi hatalomhoz, nem adósodott el az állam felé, nem függ a hitelektől, hiszen vagyonát még a válság előtt biztosította be azzal, hogy megszabadult befektetéseinek egy részétől. Ilyen értelemben éppoly független, mint bármely sikeres nyugati üzletember – védi meg leendő főnökét Bovt. Elemzőként azonban minden bizonnyal ő is tisztában van vele, hogy az „udvari oligarchák” a hatalom közelében egyengetik a biznisz útját, cserébe pedig különböző szívességeket tesznek. Prohorov például támogatja a Kreml-barát ifjúsági tábort, részt vesz az olcsó hibrid jármű, a leendő népautó kifejlesztésében, s ha kell, pártot vezet. – Prohorov nem a Kreml kreálmánya. Tudom, hogy akivel a pártelnökségről tárgyalt, nem tartozik sem az elnöki adminisztrációhoz, sem pedig a kormány apparátusához – védi ismét a mundér becsületét Bovt.
Mások eközben már azt találgatják, hogy az oligarcha vajon Medvegyev vagy Putyin embere. Többen az első verziót valószínűsítik, mondván, az Igaz Ügy élére a Kreml keres már jó ideje a pártot a dumába bevinni képes markáns vezetőt, aki majd a jelenlegi elnököt jelöli újabb ciklusra. – A párt a parlamenti választásokon a Kreml és a kormány közötti nézeteltéréseket igyekszik kihasználni.
– Egyébként is, nem hiszem, hogy Medvegyev harcba száll a Kremlért! – fogalmaz ezzel szemben Georgij Bovt, aki szerint az Igaz Ügy megtartja eddigi irányultságát, s inkább jobboldali, mint liberális ideológiával a középosztály pártjaként betöltheti a rendszerben jelenleg tátongó űrt. A társelnök nem ért egyet azokkal a bírálatokkal sem, miszerint az Igaz Ügy a biznisz pártjává válik.
Sokak szerint ezzel az attitűddel ma nem lehet a dumába jutni. De lehet, hogy nem is ez a lényeg. Prohorov eddigi meglehetősen liberális megnyilvánulásai ugyanis éppen a gyengélkedő hatalmi párthoz, az Egységes Oroszországhoz hajthatják a bizonytalanokat. Ha pedig mégis bejut az Igaz Ügy pártja, a Kreml azzal sem veszít semmit, maga a tény időlegesen megnyugtatja az egyre elégedetlenebb értelmiséget, ráadásul a párt felválthatja a hivatalos ellenzék szerepében az Igazságos Oroszországot.
Az engedélye nélkül politizáltak Marco Rossi képével Magyar Péterék