Blattert is az etikai bizottság elé citálják

MTI
2011. 06. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindent elmond a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) belső korhadtságáról, hogy holnap – tehát mindössze három nappal az elnökválasztás előtt – mindkét jelölt hivatalos a szervezet etikai bizottságánál. Tegnap jelentették be, hogy Joseph Blatter jelenlegi első ember ellen is vizsgálatot indítanak a legfrissebb vesztegetési ügyben. „Nem akarok állást foglalni a vizsgálattal kapcsolatban. A tények magukért fognak beszélni” – reagált szűkszavúan a 75 éves svájci sportdiplomata. Azért pontosan tudjuk, szokásához híven ő beszél majd a tények helyett, fordított esetben már rég nem lenne a posztján.
A „becitálása” egy nappal azután következett be, hogy a másik jelölt, Mohamed Bin Hammam azt kérte: a megvesztegetés vádjával ellene indított vizsgálatot terjesszék ki riválisára. A katari vezető hozzátette, semmi szabályba ütköző dolgot nem tett, így nyugodtan várja a meghallgatást. Bin Hammam május 10–11-én a karibi térség futballvezetőivel, köztük Jack Warnerrel, az Észak- és Közép-Amerikát, valamint a karibi térséget tömörítő konföderáció (CONCACAF) elnökével találkozott; a vizsgálat azt hivatott eldönteni, hogy megvesztegetett-e valakit. A CONCACAF eddig nem hozta nyilvánosságra, hogy 35 voksával Blattert vagy Bin Hammamot támogatja majd a jövő szerdai elnökválasztáson.
A katari futballelöljáró sajtószolgálatának csütörtöki közleménye szerint „Blatter egyesek elmondása szerint tudott bizonyos karibi vezetőknek állítólagosan átutalt pénzekről, de nem tett ellene semmit”. Az ügyben megszólalt Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök, aki a 2018-as vb házigazdájaként támogatásáról biztosította Blattert; Hugh Robertson angol sportminiszter viszont a FIFA elnökválasztásának elhalasztását javasolta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.