Boldvai a közpénzeket félti a kormánytól

Olvasónktól
2011. 06. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kommunista utódlap. Negyvenhárom éven keresztül volt az NDK egységpártjának a szócsöve a Neues Deutschland, amelynek példányszáma az újraegyesítést követően egymillióról 37 ezerre esett vissza. Az NDK-ban betöltött szerepére büszke lapról azt hitték, hamarosan csődbe megy, amikor váratlanul a Neues Deutschland barátainak egyesülete jelentős pénzösszeggel támogatta az újságot. Nemrég napvilágot látott dokumentumok arra utalnak, hogy a kommunisták elosztogatott vagyona biztosítja az újság létezését a szocialista párt, a Baloldal csatornáin keresztül.


E hét kedden ráértem, otthon maradtam. Szokásom szerint ilyenkor bekapcsolva hagyom a tévét, általában a parlamenti közvetítés megy. Épp az Állami Számvevőszékről szóló törvénytervezet vitája ment, amikor döbbenetes fordulat jött: a Tocsik-botrány egyik főkolomposa, a botrányos hírű MSZP-s Boldvai László emelkedett szólásra, és kezdte el félteni a számvevőszéket a kormánytól. Olyanokat mondott, hogy „célszerű lenne meghatározni a közpénz, a nemzeti vagyon fogalmát”. Meg hogy „minden szentnek maga felé hajlik a keze, különösen ha nem is szentről van szó”. Majd ezt, ami tényleg felér egy önvallomással: „Adjatok nekem pénzt és szabad kezet, a többit majd megoldom, arra ne legyen gondotok.” Ő már csak tudja, nem igaz?
Hát igen. Ez az eredménye annak, amikor egy következmények nélküli országban él az ember. Amikor olyan emberek lehetnek országgyűlési képviselők, mint ez a Boldvai László. Amikor van egy párt, amelyiknek soraiban – ez mára világosan kiderült –, valósággal tolonganak a korrupt, hatalmukkal visszaélő, a közvagyont elsikkasztó, gátlástalan politikusok, de pártlistán bejutva újra minket és a közjót képviselhetik a parlamentben. (Ők és a közjó: még viccnek is rossz.) Az elmúlt évek szomorú következménye az is, hogy korábbi vagy jelenlegi fehérgalléros politikai és gazdasági bűnözők oktathatják a mostani kormányt a helyes közpénzkezelésre.
Mindezt azért is bicskanyitogató volt végignézni a tévében, mert jól emlékszem rá (el is tettem az újságot), hogy egy két évvel ezelőtti újsághír szerint éppen Boldvai László volt az, aki ezer négyzetméteres luxusvillát épített Salgótarjánban egy hatalmas, háromezer négyzetméteres telken. Egy ilyen fényűző ingatlanért a fővárosban 3-400 milliót is elkérnének, helyben „csupán” százmillió körüli az értéke. A szocialista párt legendás szociális érzékenysége így rögvest összhangba került a szegények iránti szolidaritás eszméjével, gondolom. Szerényebb kivitelű ingatlan nyilván derogált volna a szűkölködő Boldvai családnak, ugyebár, és különben is, kellett a hangár méretű telek a gondtalan és szorongásmentes kerti grillpartikhoz.
Boldvainak két éve bruttó 440 ezer forintos képviselői fizetésen, valamint a 266 ezer forintos költségtérítési átalányon és a 115 ezer forintos szállásköltség-térítésen kívül nem volt egyéb jövedelme. Mégis olyan házban él, amilyenben akár egy hollywoodi szupersztár is nyugodtan berendezkedhetne. Hogyhogy? Boldvait a Tocsik-perben 1999. február 8-án befolyással üzérkedésért fogházbüntetésre, vagyonelkobzásra, illetve pénzmellékbüntetésre ítélték. Később aztán, ahogy az mifelénk lenni szokott, felmentették a vádak alól. Ahogyan ma már szabadon grasszálhat Princz, Hagyó, Hunvald, Gál és a többiek, a Mal Zrt. főkolomposaival együtt. És még a bíráknak áll feljebb, amikor a kormány változtatni akar a szabályokon!
Erdélyi Gábor
Budapest

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.