A kormánypártok, a Jobbik igen, az MSZP ellenszavazataival, az LMP tartózkodásával döntöttek a képviselők a büntető törvénykönyv módosításáról, amelynek nyomán börtönbüntetést kaphat az, aki költségvetési vagy táppénzcsalást követ el. A törvény szerint aki a társadalombiztosítási ellátás (nyugdíj és táppénz) vagy az államháztartás alrendszereiből mások tévedésbe ejtésével szerez pénzbeli vagy természetbeni juttatást, két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. Nem minősül bűncselekménynek, ha a visszaélést húszezer forintot meg nem haladó kárt okozva követik el. Ez a határösszeg a költségvetési csalás esetében százezer forint.
Költségvetési csalásnak minősül, ha valaki más tévedésbe ejtésével szerez kedvezményeket a költségvetésbe történő befizetési kötelezettségével összefüggésben, illetve ha költségvetésből származó pénzeket a jóváhagyott céltól eltérően használ fel. A költségvetési csalás esetében a büntetési tétel akár a tíz évet is elérheti, ha a nagy értékű csalást bűnszövetségben és üzletszerűen követik el. Mindkét cselekmény esetében korlátlanul enyhíthető az elkövető büntetése, ha az általa okozott kárt a vádirat benyújtásáig megtérítik.
A parlament támogatta az államfő jogállásáról és javadalmazásáról, a Magyar Művészeti Akadémiáról és a közfoglalkoztatásról szóló törvények sürgős tárgysorozatba vételét is. Utóbbi jogszabálytervezet felső határt szabna a családok által igénybe vehető pénzbeli ellátások összegének. A törvényjavaslat szerint nem lehetne jogosult a támogatásra az, aki nem vesz részt a közfoglalkoztatásban, vagy nem folytat álláskereső tevékenységet, illetve nem fogadja el a számára a törvényben előírt feltételekkel felajánlott munkalehetőséget. Lapzárta után kezdődött meg az általános vitája annak a javaslatnak, amelyben a Ház hozzájárulását adja a 21,2 százalékos Mol-pakett megvásárlásához. Lapzárta után határoztak arról, hogy a nándorfehérvári diadal 555. évfordulója tiszteletére július 22-ét a nándorfehérvári diadal emléknapjává nyilvánítsák. A határozathozatalok között szerepelt az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reform előkészítéséről szóló országgyűlési határozat módosítása is. Zárószavazás volt a személyi jövedelemadóról szóló, valamint az államháztartásról szóló törvények módosításáról. Az utóbbi javaslat szerint adómentes az az alkalmanként 500 forintot meg nem haladó ösztöndíj, amit szociálisan rászoruló diákok kaphatnak szabadidősport-tevékenységük támogatására.
Így nyomozott az ügyészség Magyar Péter lopási ügyében