Tíz utas életét vesztette, huszonkilenc társuk pedig súlyosan megsérült, amikor egy török autóbusz balesetet szenvedett a Fekete-tenger partvidékén elterülő Giresun tartományban – közölte tegnap az AFP. A tragédia egyik áldozata a sofőr, aki vélhetőleg elaludt a volánnál, a jármű ezért ütközhetett az út menti szalagkorlátnak. A nagy sebességgel közlekedő busz ezután felborult, megpördült a tengelye körül, s végül az oldalán állt meg. Az utasok az ablakokon át igyekeztek kimenekülni az összeroncsolódott járműből, amikor a kiömlő üzemanyag lángra kapott. Az Isztambul–Trabzon menetrend szerinti belföldi járaton a hatóság tájékoztatása szerint 43-an utaztak. A közúti balesetek egyébként nem ritkák Törökországban. A hivatalos statisztikák szerint tavaly 1,1 millió koccanás, ütközés, karambol és más szerencsétlenség történt, négyezer ember halálát okozva.Indiában sem ritka a tömött buszokkal megesett szerencsétlenség. Legutóbb kedden egy esküvőt ünneplő társaság 27 tagja vesztette életét a szubkontinens északkeleti részén, Tamilnádu szövetségi államban. A busz vezetője feltehetőleg a megengedettnél gyorsabban hajtott, és elvesztette uralmát a jármű felett. Az áldozatok többsége a felismerhetetlenségig megégett. Egyes hírek szerint két ember túlélte a balesetet, egyikük a sofőr – közölte a távirati iroda. A rendőrség adatai szerint Indiában a legmagasabb a közlekedési balesetekben bekövetkezett halálozások száma. Évente több mint 110 ezer ember veszíti életét az utakon.
Magyar Péter brüsszeli embere szerint meg kell szüntetni a rezsicsökkentést, mert keveset kell fizetniük az embereknek