Célegyenesben a Világjátékok pályázata

MTI
2011. 06. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vállalta a 2017-es Világjátékok pályázatához szükséges garanciát a fővárosi önkormányzat, így jelentősen nőtt az esélye annak, hogy hat év múlva Budapest és Gödöllő közösen adjon otthont a nem olimpiai sportágak világeseményének. A Fővárosi Közgyűlés harminc igen és két tartózkodás mellett szavazta meg az előterjesztést, amely már a pályázati anyag ismeretében kétmilliárd forintos garanciát tartalmaz a Világjátékok rendezésére. Ezt sikeres kandidálás esetén négy éven át, több részletben biztosítja a főváros, de ha a magyar kormány nem adja meg a szükséges hatmilliárdos garanciát, úgy a mostani garanciavállalás is semmis.
„Nagyon komoly munkán vagyunk túl – hangsúlyozta Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség elnöke. – A fővárossal kiváló az együttműködés, aminek köszönhetően végül a képviselők támogatásukról biztosították a pályázatot, és bízunk abban, hogy az utolsó akadály is elhárul, amennyiben a kormány is garanciát nyújt a kandidáláshoz.”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.