A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 32 pontos emelkedéssel, 23 195 ponton zárt tegnap, a részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt. – A zárásban pozitív tartományba fordultak az árak a BÉT-en, így a budapesti börze azon kevés piacok egyike volt a világon, ahol a kereskedés végére nem csökkentek a részvényértékek az előző napi alá – mondta az MTI-nek Mohos Imre, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője. Az árak a kereskedés egész ideje alatt egy-két százalékon belül mozogtak. A napi forgalmat viszont igen gyengének ítélte a szakértő. Ez utóbbiban annak a jelét vélte felfedezni, hogy szerinte csak magyar befektetők kötöttek üzleteket a parketten.
– A Richter papírjainak adásvétele jelentette az egyetlen valódi piaci mozgást tegnap a BÉT-en – így fogalmazott Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. elemzője. A Richter-papírok árfolyama 540 forinttal, 1,59 százalékkal 34 450 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el. A szakértő szerint a budapesti börzén a pozitív zárás a kedvező irányba változó hangulatnak köszönhető, amelyet az OPEC kvótaemelésének elmaradása okozott. Emellett megemlítette, hogy a BÉT forgalma tegnap szerinte is alacsony volt, a magyar tőzsde azonban szembement az általánosan negatív nemzetközi hangulattal.
A Mol öt forinttal 23 700 forintra erősödött 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 51 forinttal, 0,85 százalékkal 5959 forintra esett, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama öt forinttal, 0,9 százalékkal 560 forintra nőtt, a forgalom 509 millió forint volt. Az Egis részvényei 118,28 millió forintos forgalom mellett 80 forinttal, 0,41 százalékkal 19 480 forintra emelkedtek. A Bumix 1850,59 ponton zárt, ez 1,89 pontos, 0,1 százalékos emelkedés az előző napi záráshoz viszonyítva. A mérsékelt gyengüléssel nyitó főbb európai tőzsdék zárásra növelték veszteségeiket.
Magyar Péter brüsszeli embere szerint meg kell szüntetni a rezsicsökkentést, mert keveset kell fizetniük az embereknek