Derűlátó hangulatban

A pénzvilág fellélegzésként élte meg, hogy megegyezés körvonalazódik a görögöknek nyújtandó újabb hitelek ügyében. Elemzők szerint ez mutatkozott meg a tőzsdei árfolyamokon, és emelkedést hozott a magyar tőzsdén is. A BUX több mint 2,5 százalékos pluszban zárt, és ezzel jobban teljesített, mint sok európai börze.

Munkatársunktól
2011. 06. 10. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 589,27 pontos, 2,59 százalékos emelkedéssel, 23 376,19 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 16,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Miszkuj Tünde, a Raiffeisen Bank részvényértékesítési vezetője az MTI-nek azt mondta, délelőtt enyhén pozitív hangulat jellemezte a piacot. A délután hozta a nagyobb emelkedést, amit a Mol, valamint az OTP vezetett. A magyar piac teljesítménye kiemelkedő volt a régiós és a nyugat-európai börzékhez képest is. Az OTP szépen araszolgatott felfelé. – A svájci frank árfolyamának tervezett rögzítését az első körben inkább negatívan reagálta le a piac, most ennek történt meg a korrekciója. A Mol-csomag esetében a Szurgutnyeftyegaztól való átvételt még nem igazán rakta helyre a piac, most van azon a szinten, mint a bejelentés előtt volt – értékelt Miszkuj Tünde. – A BUX a globális események hatására emelkedett, úgy néz ki, a befektetők kockázatéhsége nő, ez mutatkozott meg Budapesten is – mondta Csáky Attila, az UniCredit Bank kereskedési igazgatója. Varga Zoltán, a Quaestor elemzője elmondta, egyes sajtóértesülések szerint kompromiszszumos megoldás kezd körvonalazódni a görögöknek nyújtandó hitel ügyében. Ez a hír megadta az alaphangulatot a tőzsdéken, rég nem látott optimizmussal indult a kereskedés. Az elemző szerint is szépen teljesített a hazai piac, különösképpen a Molt kedvelték a befektetők, amelynek árfolyamát támogatta az emelkedő olajár is.
Erősödtek a térségbeli devizák, köztük a forint is, az euróövezettel szemben javuló befektetői bizalommal párhuzamosan. Az eurót tegnap délután fél négykor 266,40 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 267,94 forint után. A forint árfolyama 6,56 százalékkal áll az euróban felvett lakáshitelek 250 forintosra tervezett rögzített törlesztési árfolyama felett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.