Eljárás az óvónők támadói ellen

Csibra Tibor
2011. 06. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Óvónőket vertek meg a napokban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csenyétén, illetve Alsóvadászon, a sértettek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek – tudta meg lapunk. A környéken élő olvasónk tájékoztatása szerint a csenyétei támadók helyi fiatal cigány asszonyok voltak, akiknek rokonsága a hatósági eljárás kezdetén megfenyegette az eset tanúit, hogy a garázdák ellen tanúskodókkal hasonlóan elbánnak. Olvasónk úgy tudja, a megfélemlített dolgozók felhívták Lakatos Attilát, a borsodi cigány vajdát, aki néhány telefonnal lecsendesítette a kedélyeket a romák között. Alsóvadászon egy dadát bántalmazott szintén roma nő, akinek kisfia azt állította, hogy az óvodában bezárták a pincébe, holott az intézményben nincs is ilyen helyiség.
A hatóság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt indított eljárást mindkét ügyben – tájékoztatta lapunkat Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A zászlós a részletekről elmondta, hogy a bűncselekmények vizsgálata még tart, a csenyétei támadók – állításuk szerint – azért verték meg az óvoda vezetőjét, mert egyikük fia eltört egy tányért, és a pedagógus erre azt mondta, hogy ezután szalvétáról kell ennie. A rendőrség nem tud arról, hogy Lakatos Attila akadályozta meg Csenyétén a további erőszakot – tette hozzá Dobi Tamás.
A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak elkövetője alapesetben három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, csoportos támadás esetén öt év börtön is kiszabható a tettesekre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.