Elkészült a vádirat

Balogh Roland
2011. 06. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kész a háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladics elleni vádirat új, átdolgozott változata – közölte tegnap Serge Brammertz hágai főügyész. Az egykori boszniai szerb parancsnokot így többek között népirtással, polgári személyek üldözésével, gyilkossággal, kitelepítéssel, embertelen cselekedetekkel, túszejtéssel és fosztogatással is vádolja a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (ICTY). A vádiratot a törvényszék szerint egyebek mellett azért dolgozták át, hogy az eljárás minél gyorsabban lefolytatható legyen. Az MTI által is idézett Brammertz azt is közölte, még nincs döntés arról, egyesítik-e Mladics és Radovan Karadzsics volt boszniai szerb vezető vádiratát. Hozzátette, ezt az eshetőséget továbbra sem lehet kizárni. Mint mondta, egyelőre nem tudják, kik segítettek a volt boszniai szerb parancsnoknak a bujkálásban, de amint lesz rá mód, a törvényszék szeretné felelősségre vonni a segítőket is.
Az ICTY közleménye szerint Mladics első meghallgatására holnap reggel tíz órakor kerül sor. A hágai főügyész ugyanakkor közölte, a törvényszéket aggasztja a vádlott egészségi állapota, ezért mindent megtesznek Mladics megfelelő orvosi ellátásáért. Nem lehet ugyanakkor tudni, ki, kik lesznek a többek között a szrebrenicai mészárlás elkövetésével is vádolt egykori tábornok védői. A szerb B92 hírtelevíziónak nyilatkozó – több hágai perben védőként közreműködő – Tomiszlav Visnjics szerint az is elképzelhető, hogy Mladics – mint tette azt Milosevics vagy Seselj – saját magát képviseli majd.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.