Előzékeny vendéglátóknál

Kellemesebb ellenfelet nem is kívánhatnánk, mint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) világranglistáján többedmagával utolsó San Marinót, és mondani sem kell, hogy válogatottunk számára a mai, idegenbeli Eb-selejtezőn (m1, Sport1, 20.30) kötelező a győzelem. De a sokkal jobb játék is annál, mint amit múlt pénteken a Luxemburgban 1-0-ra megnyert találkozón láthattunk Egervári Sándor együttesétől.

Munkatársunktól
2011. 06. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

kÉT csatárral. Turisták számára ideális célpont a hegyek között fekvő miniköztársaság és a közelben pompázó olasz tengerpart. Csapatunk tegnap esti edzése is olyan kulisszák között zajlott, mint egy svájci szanatóriumi kezelés. A tréning maga persze már nem azt idézte, a mai meccs pedig még kevésbé fogja. Nem véletlen, hogy arra felelve, elfogadná-e előre az 1-0-s győzelmet, ha le se kellene játszani a selejtezőt, Egervári Sándor szövetségi kapitány kijelentette: „Igen, elfogadnám, mert tétmérkőzés előtt állunk, amelyen a legfontosabb számunkra a három pont megszerzése. Ha ez sikerül, az őszt igazán kedvező pozícióból kezdhetjük. Ugyanakkor figyelnünk kell a vendéglátókra, hiszen évtizedeken át nem lehetett más céljuk, mint az ellenfél játékának elrontása, tönkretétele, ráadásul mégis az olasz catenaccio hazájában vagyunk.” Koman Vladimir annyiban harciasabb választ adott, hogy ő a felkínált 1-0-lal nem érné be, egyrészt, mert szeret futballozni, másrészt, mert bízik benne, olyan teljesítménnyel rukkol ki, hogy az többet ér majd egy szürke 1-0-nál. Egervári kezdőcsapatot ugyan szokása szerint nem hirdetett, de „arra utaló magatartást tanúsított”, hogy két csatárt küld pályára, majd arra a felvetésre, el tud-e képzelni a magyar győzelmen kívül más eredményt, kategorikus nemmel reagált. És bizonyára nem azért, mert nincs semmi fantáziája.


San Marino mellett Andorra, Málta és jóval nagyobb meglepetésre még Wales is pont nélkül áll csoportjában, jegyzett találat nélkül viszont csak mai ellenfelünk szerénykedik, és a –30-as gólkülönbsége is párját ritkítja. Októberben Budapesten, majd novemberben Helsinkiben egyaránt nyolc gólt kapott, s a legjobb eredményét múlt pénteken érte el: a finnek csupán 1-0-ra nyertek a Serravalléban szerényen Olimpiai stadionnak nevezett pályán. A létesítmény mindössze 7000 fős befogadóképességű, nagyobbra azonban nincs is szükség. Ide is befér az ország összlakosságának közel negyede, tekintettel arra, hogy az itáliai enklávét hozzávetőleg harmincezren lakják.
San Marino futballválogatottja a FIFA világranglistáján Andorrával, Anguillával, Montserrattal, Amerikai Szamoával és Pápua Új-Guineával holtversenyben a 202–207. helyen áll nulla ponttal (Magyarország az 52.), és ennél már nincs lentebb. A nemzeti csapat története során mind az ötvenkét Eb-selejtezőjét elvesztette, a vb-kvalifikációkban azonban negyvennégy zakó mellett akad két döntetlenje is. 1993 márciusában a Törökország elleni meccset csodával határosan kihúzta 0-0-val, 2001 áprilisában pedig 1-1-es döntetlent ért el idegenben a lettek ellen. Ne hallgassuk persze el a válogatott egyetlen megnyert mérkőzését: 2004 áprilisában hazai pályán barátságos összecsapáson 1-0-ra legyőzte Liechtensteint. A történelmi gólt szerző Andy Selva jelenleg, 35 évesen is a válogatott tagja, mi több, kapitánya. A seregétől azonban vélhetően úgy sem kell tartanunk, hogy az októberi mérkőzésen összesen hat gólt szerzett támadóink, Szalai Ádám, Rudolf Gergely és Gera Zoltán sérülés miatt nem játszhatnak. Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese múlt pénteken a válogatottba öt év után újra meghívott Szabics Imre találatával barátságos meccsen idegenben 1-0-ra legyőzte Luxemburgot, de a mutatott játékkal nem lehettünk elégedettek. S – Egervári kapitánnyal ellentétben – ma 1-0-s sikerrel sem érnénk be.
Az E csoport másik mérkőzésén a tabellán jelenleg második svédek – a továbbra is sérült Zlatan Ibrahimovic nélkül – a negyedik finneket fogadják.
Az E csoport állása: 1. Hollandia 18 pont/6 mérkőzés, 2. Svédország 12/5, 3. Magyarország 9/6, 4. Finnország 6/5, 5. Moldova 6/6, 6. San Marino 0/6.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.