Huszonkét éve, hogy június 16-án újratemették Nagy Imrét és mártírtársait. A hivatalos állami programban reggel nyolc órakor katonai tiszteletadás mellett koszorúzással és néma főhajtással emlékeznek az áldozatokra Nagy Imre szobránál a fővárosi Vértanúk terén. A koszorúzáson részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Schmitt Pál köztársasági elnök nevében Kiss Norbert, a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője.
1989. június 16-án helyezték végső nyugalomra a Rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában az 1956-os forradalom 1958. június 16-án kivégzett miniszterelnökét, Nagy Imrét és mártírtársait: Maléter Pál egykori honvédelmi minisztert, Gimes Miklós újságírót, Szilágyi Józsefet, Nagy Imre titkárságvezetőjét és Losonczy Gézát, a Nagy Imre-kormány államminiszterét. A koncepciós perek áldozatainak rehabilitációja és az újratemetés a rendszerváltó időszak szimbolikus és katartikus eseménye volt. „Az esemény jelképezi a hazugság erőszakos, évtizedekig tartó hatalmának megszűnését, az igazság és a szabadság eszményeinek érvényre jutását. Az újratemetés méltó szimbóluma a rendszerváltozás igényének és a demokratikus Magyarország létrejöttének” – írják a Fidesz.hu oldalon.
A Vértanúk terén szabadtéri filmvetítésekkel várják az érdeklődőket a szervezők 11 és 16 óra között. A látogatók olyan filmeket tekinthetnek meg, mint A főügyész felesége, Az Újmagyar siralom és a 2010-ben készült Nagy Imre-per, 1958 című alkotás.
Publicisztika a 7. oldalon
Ekkora pofont még nem kapott Magyar Péter, ez bizony a Holdról is látszik